10 dolog, ami az árától függetlenül mindig olcsónak tűnik

A mai világban mindennek a maga ára. Egyik termék drágább, a másik olcsóbb, mégis vannak olyan árucikkek, amik az áruktól függetlenül is olcsónak tűnnek. Tulajdonképpen ezeknek a holmiknak nem az ára a számottevő, hanem az, hogy maga a ruha, termék milyen benyomást kelt bennünk.

A lényeg, hogy amit választunk, valójában nem feltétlenül hasznos és lehet, hogy nincs is rá szükségünk, mégis ennek ellenkezőjét gondoljuk. Arról nem is beszélve, hogy mivel azt gondoljuk, hogy nem drága, hiszen ki fogjuk használni, hordani fogjuk az adott terméket. Így bármennyit is fizetünk érte, úgy véljük, hogy olcsó.

Cikkünkben megmutatjuk, melyek azok az árucikkek, amiket el kell kerülnünk annak érdekében, hogy költséghatékonyak legyünk.

Strasszos és flitteres ruhák

A gyöngyökkel, strasszokkal vagy flitterekkel díszített ruhadarabok szándékosan ilyenek, ugyanis a hölgyekben azt a benyomást keltik, hogy ragyogni fognak, ha viselik a ruhát. Ettől érzik úgy, hogy ez a legjobb választás egy jeles eseményre vagy egy flancos éttermi randira. Valójában azonban, úgy festenek benne, mint egy diszkógömb, az elegancia pedig teljesen hiányzik belőlük. Egy visszafogott, dekoratív és kevésbé drágább ruha, az erősebbik nem képviselőinek számára sokkal inspirálóbb lehet.

Rövid dzsekik

Attól függetlenül, hogy a dzseki trendi-e vagy sem, nem takarja el a hölgyek derekát, arról nem is beszélve, hogy semmivel sem olcsóbb, mint egy félhosszú vagy hosszú kabát. A megfázások és a pénzkidobás elkerülése érdekében el kell kerülni a rövid kabátokat. Válasszunk helyette olyat, ami nem mutatja azonnal az alakot, még akkor sem, ha az tökéletes. A férfiak sokkal jobban kedvelik azokat a nőket és ruhadarabokat, amik utat engednek a képzelőerejüknek.

Masnival díszített cipők

Még, ha a hölgyek azt is gondolják, hogy a masnival díszített cipők szépek és persze drágábbak, sokkal elegánsabb viselet egy pántos, kis csattal rendelkező alkalmi cipő. Egyszerűbb, dekoratívabb és kényelmesebb, ami pedig a fő szempont, olcsóbb is.

Színes csipke

A csipke szép, elegáns, ugyanakkor alattomos is. Mivel nehéz elkészíteni, egy-egy vágási, szabási hiba azonnal észrevehető rajta. Főleg a színes csipkék esetében. Az pedig végképp kerülendő, hogy egész ruha csupa csipkéből álljon. Beleakad a gyűrű, karóra, esetleg felvételkor a nyaklánc és máris kárt tettünk az anyagban. Ha mindenképpen ragaszkodunk a csipkéhez, akkor az legyen fehér vagy fekete és kerüljük azokat a ruhákat, amik teljes egészében csipkések.

Ruhák, kabátok fényes gombokkal

A fényes gombok még a legstílusosabb ruha esetében is rossz választásnak minősülnek. Válasszunk inkább hosszúkás, fából készült gombokkal ellátott ruhadarabot, ami nagy valószínűséggel soha nem megy ki a divatból.

Táskák láncokkal, szegecsekkel

A láncokkal, szegecsekkel és más díszítő elemekben gazdag táskák, kivitel nélkül még egy nagyon drága és kiváló minőségű táska értékét is csökkentik. Ha követni akarjuk az éppen aktuális trendeket, akkor válasszunk hüllő mintás táskát.

Állatmintás ruhák

Ha zöld leopárd vagy rózsaszín zebra mintás ruha van a szekrényedben, akkor jobb, ha megszabadulsz tőle. A természetes “állati” minta sokkal szalonképesebb, mint színes társai.

Pánt nélküli ruhák

Kevesebb anyag, magasabb ár. Persze ez nemcsak ezeknél ruháknál van így, hanem sok minden másnál. Az ilyen ruhadarabok régebben népszerűek voltak, de ezek a napok elmúltak, a stílus rajongóinak száma viszont, nem csökkent. Manapság már azok a ruhák hódítanak, amik bővebbek és van rajtuk egy öv vagy az adott anyagból összeköthető és ezáltal karcsúsító kötő. A ruha előállítása is olcsóbb, így bolti ára is, emellett mindenkinek jól áll.

Farmer rövidnadrág

A farmer rövid-vagy mininadrág a kétezres években hódított, de amellett, hogy drága volt, a legkevésbé sem elegáns. Ma már nem divat az a rövidnadrág, amiből kilátszanak a dolgok, inkább a térd fölé érő az előnyös és nem utolsó sorban olcsóbb, mint az egykori mini rövidnadrág.

Fodros, szőrmés ruhadarabok

A bőséges díszítéssel rendelkező ruhák, szoknyák, pulóverek kiválóak a kis hercegnők számára. Egy felnőtt nő esetében viszont, a fodros ruha primitív és egyáltalán nem elegáns. Ha mindenképpen ragaszkodsz a mintás ruhadarabokhoz, akkor válassz hímzéssel ellátottat, ami sokkal előnyösebb és olcsóbb is.

Add Comment