Minden kismama megpróbál még a gyermek megszületése előtt minden eshetőségre felkészülni, ám a születése után kiderül, hogy ez nem is annyira egyszerű, mint ahogy a könyvekben le van írva. Vannak olyan helyzetek, amikre nem lehet felkészülni, saját maguknak kell kitapasztalni, hogy mi is jó a babának. Persze az okosok mindig próbálnak instrukciókkal ellátni a baba nevelésével és gondozásával kapcsolatban, ám mivel minden gyermek különbözik, különböző szokásaik és érzéseik vannak ezért nem lehet pontosan egy dolgot rájuk húzni. Mai cikkünkben 10 dolgot hoztunk el a gyerekneveléssel kapcsolatban, amivel a legtöbb anyuka csak árt a babának.

1, Csiklandozás.

A kaliforniai egyetem kutató egy tanulmány keretein belül arra jöttek rá, hogy a csiklandozás nem ugyanolyan örömöt vált ki a gyermekekből, mint egy jó vicc. A gyerekek ilyenkor reflexszerűen nevetnek, sőt szinte mindenki nevetni fog, aki csikis. A probléma pedig az, hogy akkor is nevetni fognak, ha amúgy utálják, mikor megcsikizik őket.

2, Játék és párna a kiságyban.

Nem minden szülő tudja, hogy egy csecsemőnek csak egy jó minőségű matracra, lepedőre és egy kis takaróra van szüksége. Pontosan ebből kifolyólag néha párnákat is tesznek a kiságyba, ám tanulmányok szerint ez egy bizonyos életkornál károsan hat a gyermekre.

A másik rossz szokás a játékok elhelyezése. Ezek a plüssfigurák nem segítenek a nyugodt és pihentető alvásban, sőt inkább megnehezítik a légzést, főleg akkor, ha a baba úgy fordul, hogy az arcocskája pont beleér a játékba. Az ilyen helyzetek elkerülése végett ne tegyünk efféle dolgokat a kiságyba.

3, Éjszakai fény használata.

Az éjszakai fény nem tesz jót a gyermek növekedése szempontjából, mivel a fejlődésért felelős hormonok sötétben termelődnek. Ezzel pedig megakadályozzuk ezen hormonok termelését. Tracy Bedrosian, az Ohioi Egyetem Idegtudományi Tanszékének szóvivője azt mondta, hogy ha a szülők mindenképp ragaszkodnak az éjszakai fényhez, olyat kell találni, ami elősegíti a melatonin termelést. A zöld fény befolyásolja a biológiai órát, a kék fény pedig nehezíti az elalvást. A narancs és a vörös viszont nem befolyásolja annyira a melatonin képződést. Ez az egyetlen olyan fény, ami nem hat károsan a cirkadián ritmusra.

4, Intenzív ringatás.

A legtöbb gyermek nehezen alszik el, és a szülők altatás során előbb dőlnek ki, mint maga a gyermek. A gyermekorvosok szerint a probléma kiküszöbölhető, ha a gyerek születésétől fogva hozzá van szoktatva a külső-belső ingerekhez, például a nedves pelenkához, kényelmetlen ruhához, zajhoz…stb. Azt tanácsolják, hogy az intenzív ringatást is kerüljék a szülők, mert a babák még nem rendelkeznek kifejlett vestibularis rendszerrel, és a hosszantartó hintáztatás mellett könnyedén elveszthetik eszméletüket.

5, Tükör elrejtése babona miatt.

Vannak olyan babonás emberek, akik azért nem engedik a gyermekeiket tükör közelébe, mert zavart okoznak a gyereknél. Nos, Dr. Suzy Green a “Positivity Institute” alapítója szerint viszont a tükör hozzájárul a gyermek fejlődéséhez, hiszen így megismerheti magát, sőt segíti a személyiségének alakulását is.

6, Steril környezet kialakítása.

A különböző országok tudósai egytől-egyig egyetértenek abban, hogy a túl steril környezet és tárgyak károsítják a gyermek fejlődését. Ez sajnos lassítja a jó és erős immunrendszer kialakítását, így nehezebben veszik fel a harcot a fertőzésekkel szemben. Ez olyan allergiás betegségeket eredményez, mint a hörgő asztma, szénanátha és az atópiás ekcéma.

Sok szülő úgy gondolja, hogy egy kisgyermek mell énem való háziállat, mert rengeteg kórokozót és fertőzést hordoz magában, de ez nem így van. Minél előbb kerül kapcsolatba ezekkel az anyagokkal annál gyorsabban épül fel az immunrendszere.

7, Bilire szoktatás.

A bilire szoktatás nagyon megosztja az emberek véleményét, ugyanis valaki ezt valaki azt vallja. A legfontosabb azonban az, hogy a gyermek érdekeit tartsuk szem előtt. Nem kell megvárni a másfél éves kort, hogy megkezdődhessen a bilire szoktatás. Viszont meg kell jegyeznünk, hogy a babák még nem értik, hogyan reagáljanak saját testük jeleire.

Természetesen előbb vagy utóbb a gyermek megtanulja irányítani ezt és ő maga indul el a bili felé. A hólyagnak kb. 4 évre van szüksége a normális fejlődéshez. Stephen Hodges gyermekgyógyász urológus szerint a korlátozás nélküli vizelés hozzájárul ehhez a folyamathoz.

8, Hagyni, hogy a baba mezítláb járjon sík felületen.

Az ortopéd kutatók azt állítják, hogy jó ha a gyerek cipő nélkül jár, de nem mindegy, hogy azt milyen felületen teszi. Nagyon jó, ha a baba homokos, füves, sima kavicsos felületen mászkál. Az viszont nem tesz neki jót, ha járólapon, parkettán, linóleumon sétál, mert a láb íveinek kialakulása így korlátozódik.

9, Arra kényszeríteni a gyereket, hogy osztozzon a dolgain.

A babák körülbelül 2 éves korukban kezdik saját magukat személyként érzékelni, és a saját kis dolgaikat önmaguk kiterjesztett mivoltának felfogni. Ezért, akik azt állítják, hogy a dolgaik csak tárgyak, azzal személyes határaikat sértik meg. Sajnos kevés szülő veszi figyelembe ezt, mivel fontosabbnak tartják, hogy gyereküket ne tartsák önzőnek és irigynek. Ezért a gyereket arra kényszeríthetik, hogy ossza meg játékait másokkal.

Pszichológusok szerint a gyerekek nem tudnak még a vágyaikkal ellentétesen cselekedni, de ha rákényszerítik őket, akkor később, felnőtt korukban viszont nem tudnak majd senkinek sem nemet mondani.

10, Ha hideg a baba lába vagy karja azonnal bebugyolálják őket.

Az, hogy egy kisbaba keze vagy lába, esetleg hideg, az még nem jelenti, hogy hipotermia lépett fel nála. Ezek a területek alapjáraton hidegebbek, mint a test többi része. Egy 19-22 ° C-os teremben, lakásban, helyiségben nincs szükség arra, hogy a babán sapka, zokni, kesztyű legyen, mert a bőrének igenis lélegezni kell.

Egyébként, ha a csecsemő túlmelegszik, az veszélyesebb, mintha kicsit kihűlne. A túlmelegedésnek több jele is van, például a baba túl meleg, bőre kipirosodik vagy intenzíven rózsaszínű lesz. Ilyenkor egy réteg ruhát le kell venni róla.

Ti tudtatok ezekről a dolgokról?