Biztos te is láttál már olyan videókat, vagy olvastál már olyan cikkeket, melyek túlélési tippeket osztanak meg veled. Nagyon jó ha ezeket olvasod és nézed, ugyanis olyan tudásra tehetsz szert, amik egy nap megmenthetik az életed. Amikor valakit elkezdenek követni, vagy fegyvert szegeznek rájuk, egyből lefelé tekintgetnek, pedig ez a legnagyobb hiba amit elkövethetnek. Mindig minden körülmények között az elkövető szemébe kell nézni, ugyanis ekkor érheted el, hogy megszólaljon a lelkiismerete. Természetesen ez csak egy tipp a sok közül. Ezen kívül van még néhány tipp és tény, melynek elsajátítása nagyon hasznos lehet számodra. Ilyen például, hogy hova kell bújni tornádó esetén, mit kell tenni, ha eltévedtél egy hófödte erdőben, hogyan bizonyosodhatsz meg arról, hogy tuti követnek-e. Mai cikkünkben ezeket fogjuk elmesélni nektek.

1, Egy polip mérge képes 26 felnőtt emberrel egyszerre végezni.

Annak ellenére, hogy nem rendelkeznek túl nagy mérettel a kékgyűrűs a világ legveszélyesebb állatai közé tartoznak, amik bizony halálosak is. Olyan mérgük van, mely képes 26 felnőtt emberrel egy öltőhelyben végezni. Ebből kifolyólag jobb, ha mindenki nagy ívben elkerüli őket.



2, A kereszthullámok amennyire szépek, olyan veszélyesek is.

Ez a jelenség akkor alakul ki, mikor két különböző hullámrendszer keresztezi egymást. Ilyen esetben az egyiket a szél, míg a másikat a tenger ereje idézi elő. Annak ellenére, hogy rendkívül gyönyörű látványt nyújt, a hajókra nézve nagyon veszélyes mert könnyedén felboríthatja őket. Ha valaki ilyenkor a tengerben tartózkodik, azt pedig az örvények leránthatják a mélybe.



3, Siri segítségével képesek vagyunk segítséget hívni vészhelyzet esetén.

Igaz, ezt csak az iPhone tulajdonosok tudják megtenni és azt is csak akkor, ha a Siri be van állítva hangérzékelőre. 2016-ban történt egy nagyon ijesztő eset. Egy édesanya a babamonitoron keresztül szúrta ki, hogy a kisbabája arca teljesen elkékült és fulladozni kezdett. Miközben rohant a gyermekhez tudta, hogy anélkül is kihívhatja a mentőket, hogy a telefonját a kezébe venni. Egyszer csak elkiabálta magát, hogy: "Hey Siri, call an ambulance."

Szerencsére a házhoz kiérkező mentősök meg tudták menteni a kicsi életét, az édesanya pedig nem győzött hálálkodni az Apple cégnek, hogy ilyen remek funkciót találtak ki.



4, Növeli a reakcióidőnket, ha hangosan hallgatunk zenét a kocsiban.

Sokan hallgatnak zenét a kocsiban, és van amikor olyan jó zene megy, hogy a hangerőt kissé feltekerik. Egy tanulmány szerint azonban a hangosan hallgatott zene nemcsak a reakcióidőnket növeli, hanem el is tereli a figyelmünket a vezetésről.



5, Ha fegyvert szegeznek rád a legjobb, ha felveszed a szemkontaktust az illetővel.

Ha ezt teszed, akkor a támadód el fog bizonytalanodni, ugyanis ilyenkor fog tudatosulni benne, hogy mit is akar elkövetni. Ezek után nagy eséllyel menekülsz meg a halál elől.



6, Van egy módszer, amivel kiderítheted tutira követnek-e téged.

Ha valaki olyan helyen jár, ahol alapjáraton nem szokott, gyakran hiheti azt, hogy követik. Hogy bizonyosságot nyerj valóban van valaki a nyomodban létezik egy hatásos módszer, amivel könnyedén kiderítheted. Nem kell mást tenned csak a lehető legrövidebb időn belül 4 alkalommal jobbra fordulni. Amennyiben még ezek után is ott van mögötted, akkor tudod biztosan, hogy követnek. Még mielőtt megállnál hívd a rendőrséget, mondd el nekik mi történik és említsd meg, hova tartasz éppen.



7, Ha véletlenül egy nagyobb méretű sérülést szerzel a legjobb alternatíva az egészségügyi betét.

Kimberly Clark a második világháború alatt ápolónőként dolgozott, és az ő nevéhez fűződik a Cellucotton nevű anyag, mely képes volt megállítani a nagyobb sebekből csordogáló vérzést. A háború befejeztével céget alapított és a fent említett anyagból egészségügyi betéteket készített nők számára. Amennyiben nincs vesztegetni való időnk és el kell állítanunk egy vérzést, tegyünk rá egészségügyi betétet.



8, Még ha szomjas is vagy, akkor se egyél havat.

Amennyiben azon kapod magad, hogy egy havas erdőben eltévedtél és már a kiszáradás szélén állsz, ne próbálj meg havat enni, ugyanis ezzel azt éred el, hogy megnő a hipotermia kialakulásának kockázata. A legcélszerűbb, ha tüzet raksz és felmelegíted a havat, hogy víz állagú legyen. Ebben az esetben már bátran fogyaszthatod.



9, Ne ültessünk, vagy állítsunk fel ájult személyt.

Ha azon kapjuk magunkat, hogy a közelünkben egy illető elájult és elvesztette az eszméletét, semmi esetre se próbáljuk felültetni vagy felállítani, mert további sérüléseket okozhatunk neki. A legjobb megoldás, ha hívjuk a mentőket, felemeljük a lábát és megpróbáljuk vízzel itatni.



10, Ha természeti katasztrófa jön, mindig töltsd fel a fürdőkádat vízzel.

Nem lehet tudni, hogy egy ilyen eset alkalmával, mikor lesz szükségünk tiszta ivóvízre. Előfordulhat, hogy a természeti katasztrófa során a város vízhálózata megrongálódik, és a lakók víz nélkül maradnak. Ilyen esetben pedig, jó ha van kéznél tartalék ezért töltsd tele a kádat vízzel.



11, Ha tornádó csap le a városunkra bújjunk be a fürdőkádba.

Ha nincs kiépített bunkerünk, ahol meghúzhatjuk magunkat egy tornádó elől, akkor célszerű a fürdőkádba bújni. Egyes tanulmányok szerint a legbiztonságosabb hely ilyen esetben a fürdőkádban van.



Ti tudtatok ezekről? Ha nem, hasznosnak találtátok?