12 őszinte illusztráció, ami bemutatja, miért szeretjük annyira a női nemet.

Sokan mondják, hogy a férfiak a Marsról a nők a Vénuszról jöttek annyira különböznek egymástól. Persze egy kapcsolat elején nagyon nehéz összecsiszolódni, hiszen mindkettőnek vannak rigolyái, amivel vagy meg tudnak a felek barátkozni vagy nem, de az utóbbi esetén gyorsan véget ér a románc. Akadnak olyan párok, akik egyáltalán nem riadnak meg, mert nyugodtan és nyitottan kezelik a helyzetet, sőt az egész kapcsolatot. Amikor valaki szakít a párjával elkezdi sorolni a rossz tulajdonságait és szokásait, amivel nem értett egyet, viszont az soha eszükbe sem jut, hogy mennyi jót is tettek a hónapok vagy évek alatt. Sajnos a kis dolgokat sokan egyáltalán nem becsülik, viszont a legapróbb botlást egyből felnagyítják. A mai cikkünkben olyan illusztrációkat hoztunk el, ami miatt lehet szeretni a gyengébbik nem képviselőit. Lehet, hogy vannak rossz döntéseik vagy szokásaik, de azzal együtt is lehet őket imádni. Lássuk hát:

Amikor egy nő gyanakszik, olyan lesz, akár csak egy CIA ügynök. Képes bármilyen kódot feltörni és egyetlen Like-ból megmondani, ha megcsaltad. Ki mondhatja még el magáról, hogy a barátnője ennyire alapos?

A legjobb szakácsok, kivéve, amikor elégetnek mindent… még az edényeket is. De a szándék a fontos, hiszen az volt a céljuk, hogy meglepjenek titeket.

Bármin képesek sírni, elég ha rosszul nézel rájuk nekik már bekönnyezik a szemük. Igazi érzékeny lelkek, amiért a pasik oda meg vissza vannak. (Nem összetévesztendő a hisztivel!)

Tudják mikor kell abbahagyni az evést. A nők mindig tisztában vannak a határaikkal és érzik mikor kell leállniuk. Persze egyből mondják, hogy az elfogyasztott kajától, most felszedtek pár kilót.

Nekik van a leges-legjobb képzelőerejük az egész világon, ugyanis egyetlen aprócska foltból már összeesküvés elméleteket szőnek, amikről később kiderül, hogy valójában valami kajamaradék. De addig olyanok, mint a kopók.

Az általuk kiválasztott filmek többnyire unalmasak, mert mindig csöpögős, romantikus sztoriktól szólnak. De persze ezért is szeretjük őket, mert átéléssel nézik az adott filmet.

Igazi állatszeretők. Nincs is annál jobb, mint mikor tudod, hogy a szerelmed rajong az állatokért és mindent megtesz, hogy segítsen nekik. Persze vannak házi kedvencei, akik téged nem szeretnek, de ez csak merő féltékenység.

A világ legjobb fotósai. Néha azonban ők is tudnak félresikerült fotókat készíteni. Szóval még mielőtt szó éri a ház elejét, gyorsan csekkold le ő milyen képeket csinál rólad.

Mindig a legjobb és legpraktikusabb ajándékot választják ki… legalábbis többnyire. De azért akadnak olyan ünnepek és események, mikor bizony mellényúlnak, de nem meritek megmondani neki, nehogy a végén megsértődjön.

Számukra az együtt töltött minőségi idő azt jelenti, hogy te töretlenül viszed utána a nemrég vásárolt cuccait a bevásárlóközpontban, ő pedig minden egyes boltba bemegy. Lányok erről szokjatok le, vagy menjetek a barátnőitekkel.

A legjobb idegenvezetők. Nos való igaz, hogy jó velük elmenni nyaralni és világot látni, na de egész álló nap gyalogolni kicsit sem pihentető. Vedd ki te is a részed a program megtervezésében.

Soha nem kell rájuk várni… ja de… mindig. Ám amikor elkészülnek, minden képzeletet felülmúlnak és nagyon büszkék vagyunk rájuk.

Ti miért szeretitek a barátnőiteket?

Add Comment