A kapcsolatok kezdetben még gördülékenyen és zavartalanul, nagy boldogságban működnek. De akkor derül ki igazán, hogy szereted és tiszteled a párod, ha elfogadod a hibáit, rigolyáit, rossz szokásait. Hónapok és évek múlásával bizonyos dolgok megváltoznak. Két lehetőség van, vagy tudsz azonosulni velük vagy nem. Ezekről a fordulatokról készítettünk most egy kis összeállítást.

Ti tapasztaltatok már a kapcsolatotokban hasonlókat?

A szolid és visszafogott étkezésnek búcsút inthetsz egy év után, ugyanis a szerelmed úgy fog lecsapni a kajádra, mint gyöngytyúk a langyos takonyra.

Az órákon át tartó készülődésnek is annyi, mert már úgy összeszoktatok, hogy semmi értelme kicsinosítania magát egy randira.

Amikor az elején annak örültél, hogy koitálni akar veled, ma meg már ha leborotválja a lábát.

Kezdetben minden percben ölelkezni akartál vele, még az ágyban is. Ezt ma már felváltotta a kényelmes alvás.

Nos a hálószobai dolgok nagyon meg tudnak változni egy év leforgás alatt.

A kapcsolatotok elején leste minden kívánságod és boldog volt, ha a kedvenc ételed készíthette el. Nos egy év után viszont örülj, ha egyáltalán vacsorát intézz.