Vannak szakmák, melyekben dolgozni kívülállóként úgy tűnhet, hogy egyáltalán nem stresszes, sőt szórakoztató.
Csak legyintünk, ha azt halljuk, hogy online-munkát végez, esetleg abból él, hogy játékokat tesztel napi 6-8 órában.
Ha pedig azt mondjuk, hogy vannak olyan emberek szép számmal, akik játéktervezéssel töltik a napjaikat, sokan egyenesen felröhögnek, pedig sokkal idegtépőbb ez a szakma, mint gondolnánk.

A konzolok, mobilok és online játékok elterjedésével egyre csökken az érdeklődés a valódi, kézzel fogható játékok iránt.
A vásárlásokat a trendek, az éppen kedvelt rajzfilm figurák kiléte és a szülők pénztárcájának vastagsága befolyásolja a legjobban ugyan, de az sem árt, ha olyan termékek vannak a polcon, melyek hasznosak, netalántán fejlesztik a gyerekek képességeit és lekötik a lurkókat.

A játéktervezőkön egyre nagyobb a nyomás, már szinte minden megvalósítottnak látszik, a kétségbeesést egyre növekvő stressz kíséri, olyankor pedig egyértelműen megnövekednek a hibalehetőségek számai.

Az alábbi tervezők munkái azért különösek, mert vagy teljesen félreértelmezték a kapott faladatot, vagy pedig túlságosan szó szerint teljesítették a kapott ukázt, ennek eredményeképp pedig igazán abszurd gyermekjátékok láttak napvilágot.
Íme a mi kedvenceink!

  1. “Azt mondták, ne hasonlítson a többi cég figurájához túlzottan, valahogy tegyem félelmetesebbé egy kicsit az arcát…”

2. “Az évek óta pakolgatott horgászjátékok és a rajtunk maradt műanyag-kaksik már túl sok helyet foglaltak…megoldottuk!”

3. “Színezőt kértek felnőtteknek, de nem a megszokott és elcsépelt mandalás-virágos képekkel…Szerintem ez elég egyedire és felnőttesre sikerült!”

4. A szuvenírgyártás nem ismer határokat – Burj Khalifa plüss-felhőkarcoló

5. Eredetileg a hintalóhoz készült, de nem vitték. Átcsomagolva sikertermék lett!

6. A kislányok szeretnek gondoskodni a babáikról, de azt hiszem ezt egy kicsit túltolták.
Terhes játékbaba, akinek a magzata is terhes(!)…mi jöhet még.

7. A foghúzós és operálós játékok undorítóságuk ellenére nagy népszerűségnek örvendtek, kellett egy ‘zöld-testnedves’, fennakadt szemű agykilövő is… 🙂

8. A kutyákat minden kisgyerek jobban szereti, hátha… (Az nem baj, hogy ők még olvasni sem tudnak?)

9. Amikor azt mondták, hogy kéne egy baba, akivel lehet orvososat is játszani…kötve hiszem, hogy arra gondoltak, hogy gipszelést és mankózást kívánnak gyakorolni otthon a kislányok.

10. ” Meg tudná csinálni a macskanő gyerekverzióját? Persze főnök, holnapra kész! ”

11. “Trendi, 21. századi fiatal férfire hasonlítson! … Oké,főnök!”

12. A lehető legélethűbb baba volt az elvárás, félelmetesen sikeres projekt lett.

13. Ismét a raktárban ragadt műanyag-kaksikat vegyítették egy kis ‘fürdőszoba szaniterrel’, a kakakilövő wc bizonyára rengeteg gyermek kedvence lett! (Vagy sem!)

Ha te is jókat nevettél ezeken a játékokon, akkor oszd meg a cikket, örvendeztesd meg vele ismerőseidet is!