16 internetes mítosz, amiben még a mai napig rengetegen hisznek

Az ember szereti a meséket. Szeret különféle dolgokat kitalálni. Van fantáziánk ehhez. A gond egyébként ezzel csupán annyi, hogy vannak, akik viszont meglehetősen hiszékenyek. Na ezt a két fajta embert nem jó összeereszteni. Abból semmi jó nem sül ki.

Ehhez vegyük még hozzá az internetet is, ahol mindenki kénye-kedvére posztolhat bármit. Hogy mi lesz ennek a vége?! A most következő és az ezekhez hasonló legendás mítoszok.

1. Ez a Nő volt a perzsa szépségideál és emiatt a hercegnő miatt 13 férfi lett öngyilkos.

A bal oldali képen valóban egy perzsa hercegnő van. Kádzsár hercegnő. Valódi nevén Ismat al-Dawlahnak hívtak. A szépség valóban nem volt egy családi vonás náluk, de mivel muzulmán országban éltek, semmiféle randizgatásra nem volt esélyük. Volt számára egy kiválasztott férj és pont. A jobb oldali képen egyébként egy teljesen más nő van. Őt úgy hívták, hogy Zahra Khanom Tadj es-Saltaneh. Feminista és ő volt az első, aki elutasította a hidzsáb viselését. Elvált és európai stílusú ruhákat hordott.

2. Az iraki árvák a szüleikről készített rajzok mellett alszanak

Ezt a képet egy iráni fényképész készítette saját unokatestvéréről, aki szimplán elfáradt és elaludt az utcán. A fényképészt Bahareh Bisheh-nek hívják. Gondolta ez egy kihagyhatatlan pillanat és megrendezte ezt a kompozíciót.

3. Nikola Tesla úszómesterként dolgozott New Yorkban, 1900-ban.

A képen látható férfi nem tesla. Egyébként ebben az időben a férfinak már meglehetősen jól ment a dolga és biztosan nem volt szüksége arra, hogy úszásoktatóként dolgozzon. Egyébként sem egy 44 éves férfi van a képen…

4. James Earl Jones csak Darth Vader jelmezben mehetett a londoni csillagok háborúja partiba bőrszíne miatt.

A nagyúr hangját adó színész sosem öltötte magára az ikonikus jelmezt. Egyébként Londonban ekkoriban már nem voltak “csak fehérek” számára üzemelő lokálok.

5. Az óriás ázsiai lódarázs, aki emberek százainak életét oltotta ki

A felső képen csak valam műanyag játékbábu van. Az állat jóval kisebb annál.

6. Az szeméttől elpusztult bálna

Ez egy “szobor” melyet a Greenpeace aktivistái készítettek az egyik fülöp-szigeteki tengerparton. Ezzel próbálják felhívni az emberek figyelmét a környezetszennyezésre. Ettől függetlenül ez továbbra is egy égető probléma a világban.

7. Asztronauta az ősi spanyolországi Salamanca város katedrálisán.

Nem…nem voltak jövőbelátók az ősi építészek. Egyszerűen csak ezt a XVI. századi épületet 1992-ben egy renoválták és az ezt végző művész úgy gondolta, hogy rárakja az űrhajós figuráját, hisz ez a XX. század egyik fontos jelképe. A munkákat Jeronimo Garcia végezte.

8. A vonuló farkasfalkát a beteg és öreg példányok vezetik, hogy ne maradjon le senki és, hogy szemmel tarthassák őket.

Ezt is több százezren osztották meg facebookon pedig a sztori koránt sem igaz. A képen a vonuló falka bölényvadászatra indul és a három vezető farkas közül egyik sem gyengélkedik. Sőt! Közülük egyik az alfa!

9. A nőstény farkas a testével védi a hím torkát, nehogy ezen a kritikus ponton érhesse támadás.

Ez egy teljesen véletlenül elkapott pillanat, a hozzá tartozó történet pedig teljesen légből kapott. A képet egy Jean Paul nevű fotós készítette. Valóban marakodó farkasokat láthatunk, de a képen látható cselekedetnek semmi köze a “nyak” védelméhez.

10. Naplemente az apokalipszis idején

Moszkvai látkép, viszont akármennyire is próbálták azt terjeszteni, hogy a kép valós…nem az. Két szokványos kép montázsának lenyűgöző eredménye.

11. A mennyek kapuja

A Hubble űrteleszkóp készítette a képet, viszont ebbe már értelemszerűen belenyúltak. A munkákat egy Adam Ferriss nevű grafikus készítette.

12. Swarzeneggert nem látták szívesen a leváltása után abban a hotelben, ami előtt az ő szobra állt.

A művész úr csupán poénból csinált egy ilyen fotót, melyet az internet népe kapott fel és költötte hozzá ezt a történetet. Tipikus…

13. A srác, aki átaludta az elnök látogatását a metrón.

A kép azzal a címmel terjedt el, hogy “Anya nézd! Találkoztam az elnökkel…”. A mókás kép ugyancsak a photoshop mágusok munkája. A képen látható srác egyébként rendesen meglovagolta a kép miatti hírverést és érdeklődést. A srác művészneve Avarage Rob.

14. Az arizoniai napsütéstől megolvadt személyautók..

Valójában egy közeli gázrobbanástól olvadtak meg az autók…

15. Melanie Trump nagyanyja egy orosz kép volt.

Az álhírek ellenére a képen nem Olga Orliff van, ahogy Melanie-t nevezték, hanem Janet Leigh színésznő. A kép az 1957-es Sugárhajtású repülő című filmjéből való.

16. Így készül a McDonald’s-os saláta.

Nem… nem így készül. Ez csak szimplán egy művészeti ág, ahol is meghökkentően valósághű utánzatokat készítenek.

Mit gondolsz? Te elhittél ebből valamit is?! Írjátok meg kommentben.

Add Comment