17 ember, akit a szerencse messziről elkerült

Mindannyian éreztük már úgy, hogy minden ellenünk van és bármibe is kezdünk bele, semmi nem sikerült. Amikor minden kicsúszik a kezünk közül, legyen az bármilyen apróság, tragédiaként éljük meg minden pillanatát. Az internetezők is megörökítették szerencsétlenségüket, ezeket pedig közzé is tették közösségi oldalaikon. Íme a fotók, amelyeken a sors egyenesen gúnyt űzött az emberekből.

Egyetlen rossz mozdulat és mindennek vége lett.

Nagyon finom lehetett az a fülhallgató.

“Valakinek nagy szüksége volt az autóm kerekeire.”

“Semmi mást nem akartam, csak kivinni a szemetet.”

Egy zokni felhúzása sem megy mindig egyszerűen.

“Minden előjel nélkül felrobbant az üvegmosdóm.”

“Így már minden világos.”

“Megkértem anyámat, hogy fotózzon le engem a levegőben, miközben leugrok a homokdűnéről. Azt mondta, hogy mi sem egyszerűbb, majd ezt a két képet készítette.”

A magas ár nem feltétlenül egyenlő a minőséggel.

“A robotporszívó beszippantotta a fülhallgatómat.”

Soha ne száríts párnát szárítógépben!

“Gőzöm sem volt róla, hogy ez egy jégkrémtorta, ezért simán betettem a hűtőszekrénybe.”

Amikor a jég is hatalmas ellenséggé válik.

“Hat éhes száj szeretett volna rakott krumplit enni.”

“A fürdőzés után nekünk is szükségünk lett volna a törülközőnkre.”

Az öntöttvas serpenyők sem örök életűek.

“A nevelőapám úgy döntött, hogy ma kifesti a nappalit. Nem igazán sikerült neki.”