A két szülő közül az apukák azok, akik általában sokkal lazábbak és több mindent megengednek a gyermekeiknek. Számtalan képet láthattunk már, hogy milyen kreatív módon próbálják meg gyermekeiket nevelni, ami az édesanyáknak amúgy nem jutna eszébe. Ők azok, akik úgy viselkednek, mint az igazi legjobb barátok, akik próbálnak a suliban lejáratni, vagy épp távol tartani a fiúktól. A mai cikkünkben összegyűjtöttünk néhány édesapát, akik valóban nagyon szórakoztató módon nevelik saját porontyaikat.

Ez az édesapa, pólót cserélt a lányával mert nem tetszett neki, hogy túl sok mindent megmutat belőle.

Ez a kisgyerek már nem bírt tovább sétálni, ezért édesapja így vitte egészen a hegy tetejéig.

Úgy tűnik az apukája megelégelte, hogy folyamatosan elszalad a boltban, ezért drasztikusabb módszerhez folyamodott.

Valaki megunta a hintáztatást, ezért egy sokkal kényelmesebb módszert választott ennek a kivitelezésére.

Ez a kislány nem volt megelégedve azzal a meglepetéssel, amit édesapja hozott neki a boltból.

Amikor az édesapa megelégeli, hogy a gyermeke mindig otthagyja a szendvics felét a tányéron.

“Minden alkalommal, amikor nem eszed meg a szendvicsedet, egy unikornis meghal. Szeretlek, Apu.”

Az apuka így teszteli, hogy lánya új barátja elég intelligens-e hozzá.

“Mondtam apunak, hogy este itt alszik a barátom, erre ezt a pólót kellet felvennem.”

A póló felirata: Próbálkozz.

Ez az édesapa kicsit túlzásba vitte a dolgokat lánya első önálló útján.

Az apuka összevágta ezt a két képet, és feltette a közösségi oldalakra, azzal a szöveggel, hogy: Úgy nézünk ki, mint az ikrek.”

Lesüt a lány arcáról mennyire kicsattan a “boldogságtól”, hogy apja ilyen pólóban küldte iskolába.

“Legyen világos fiúk, ő itt az apám.”

Egy édesapa, aki mindent elkövet, hogy ne veszítse el a kis hercegnőjét.
(Azért ez kicsit erős nem?)

Kreatív apuka, aki tudja, hogyan tartsa távolt a gyermekét a kis kuckójától.

Az apukáknak gyors reflexekkel kell rendelkeznie, hogy meg tudják védeni gyermekeiket.

Úgy látszik belefáradt már a sok sétába, így kitalált egy kényelmesebb és jobb megoldást.

Az apuka, egy Victoria’s Secret szatyorba tette bele fia ebédjét, amit az iskola portáján adott le. (Kíváncsi vagyok, mennyire égették le őt a társai)

Egy édesapa, aki kifigurázta lánya fotóját.

Neked is ilyen apukád van?

Hirdetés