18 kép, ami bizonyítja, hogy a szemtelenségnek egyáltalán nincs határa

Bizonyára mindenki találkozott már olyan arrogáns emberrel, akit legszívesebben jól fenékbe billentett volna a viselkedése miatt. Ezzel a viselkedéssel rengeteg embert ki lehet idegelni, mivel alaptalanul és jogtalanul csinálják azt amit. Például mikor jófej akarsz lenni, és kölcsönadsz a barátodnak, hogy kihúzd a csávából, majd hetekkel később neked kell könyörögnöd azért az összegért, amit adtál neki. De hasonló helyzet, mikor találsz valamit és az első mondata a tulajnak, hogy van partnere, nem akar ismerkedni, ám mikor kiderül, hogy miért is kereste meg, egyből normális hangot üt meg. A mostani cikkünkben igyekeztünk olyan fotókat, eseteket összeszedni, melyek bizonyítják, hogy az arcátlanságnak nincs határa.

1, Kíváncsiak lennénk, hogy végül visszakapta-e a pénztárcáját az illető.

2, “Ilyen kilátás nyílik az ablakomból. Minden alkalommal elfog a rosszullét mikor meglátom ezt:”

3, Ki képes ilyen helyzetben is a saját érdekeit nézni. Döbbenet.

4, A feleségem így melegíti fel a csokoládé töltelékes édességeit a 300 ezres laptopján.

5, Amikor akarsz csinálni egy képet a finom reggelidről, de egy sirály hirtelen lecsap az égből és elragadja.

6, Ez az élő bizonyítéka annak, hogy egyes emberek bármit megtehetnek… Ő például ezzel a szuper kocsival gond nélkül beállhatott a rokkan parkolóba.

7, A kislányom megharagudott rám, mert munka miatt nem foglalkoztam vele. Bosszúból az összes cukorkámat a földön bontotta ki.

8, Két hétre mentem el nyaralni, addig a testvérem ezt a szörnyűséget csinálta a gyűjteményemmel.

9, Pontosan az ilyen esetek miatt mondják azt az emberek, hogy a pofátlanságnak nincs határa…

(Pénzre van szükségem a luxus sz*rj*imhoz.)

10, A feleségem maga az ördög. Ki képes így kibontani egy gabonapelyhet?

11, Egy újabb sofőr, aki azt hiszi mert menő kocsija van bárhova, bárhogyan beállhat a parkolóban.

12, Az a plexi fal nem véletlenül van ott, de szemlátomást ez őt egyáltalán nem érdekli.

13, Csak azt nem értjük, ha egyszer alkuképes az ár, akkor, hogy lehet fix. Lehet meggondolta magát, de már nem változtatott a címen.

14, Bizonyára annyira arrogánsan beszélt vele, hogy így szúrt ki vele.

15, A férjem így vágja fel a pizzát. Milyen ember képes ilyenre?

16, Ha már pizzánál tartunk.

A testvérem úgy gondolta igazságosan felezte el a pizzát.

17, A testvérem az én telefonomat használja pohártartónak. Hogy lehet valaki ennyire szemtelen?

18, Megkívánta a meleg tejet, de mire megfordultam a székkel, hogy igyak belőle a macskám már boldogan lefetyelte.

Ti jártatok már így? ismertek olyat, aki szokott így viselkedni?

Add Comment