KeződoldalÉrdekességek20 fénykép, amely megmutatja a segítő kéz erejét

20 fénykép, amely megmutatja a segítő kéz erejét

-

Egy tanulmány szerint boldogabbnak érezzük magunkat, mikor másokon segítünk vagy kedvesek vagyunk másokkal. Ez azt is bizonyítja, hogy a kedvességnek óriási ereje van a világon. Egy önzetlen cselekedet jobbá teheti valakinek a napját, sőt akár az egész életére hatással lehet. Mi úgy gondoljuk, hogy minden embernek törekednie kellene a kedvességre és önzetlenségre, mert csak ezzel lehet elérni, hogy a világ egy jobb hely legyen. Tudjátok van az a mondás, hogy “Jó tett helyében, jót várj.” Reméljük cikkünk inspirálóan fog hatni rátok, és a jövőben több jót fogtok tenni embertársaitokért vagy az állatokért.

1, Ez a kutyus “megharapta” a cukorbetegségben szenvedő gazdáját, hogy felébressze miután megérezte, hogy vércukorszintje megemelkedett.

2, Egy fiatal lány, aki egy hajléktalan ájul férfit őriz, míg a mentősök ki nem érkeznek.

3, Ez a fiatalember egy olyan jótékonysági projektet indított el, melynek keretein belül a diákok saját ebédjükből adakozhatnak a rászorulóknak.

4, Egy kávézó, mely minden egyes este burritot tesz ki az utcán kóválygó hajléktalanoknak.

5, Ez a kutya megmentette családját a gázszivárgástól. Mikor megérezte a gáz szagot hangos ugatásba kezdett, mellyel felébresztette őket.

6, Egy nagymama, aki zoknikat köt a kórházban élő kisgyerekek számára.

7, Terápiás kutyák türelmesen várják, hogy a kórházban lévő beteg gyerekek segítségére lehessenek, és találkozhassanak velük.

8, Ez a szuka kutyus egy menhelyről megmentett kiscicát etet.

9, Néhány kedves ember játékokat és tanszereket szedett össze enne a családnak, akiknek nem volt ilyesmire pénzük. Most viszont a gyerekek megkezdhetik végre a tanulást.

10, Ezek a srácok adományként gyűjtötték össze ezeket a bicikliket, hogy a rászoruló gyerekek is élvezhessék a gondtalan gyermekkor örömeit.

11, Ez a felszolgáló, segített megetetni egy fogyatékkal élő hölgyet, hogy férje is meg tudjon ebédelni.

12, Egy tüntető, aki esernyőt tart a riporter feje fölé. Nos, ilyet sem lehet mindennap látni.

13, Egy idegen vendég felajánlotta a párnak, hogy megnyugtatja és elaltatja kisbabájukat, hogy ők nyugodtan el tudják fogyasztani a vacsorájukat.

14, A hősök köztünk járnak.

A fehér szöveg így hangzott: A lányomnak vesére van szüksége.

A kék szöveg pedig így: A lányom kapott vesét. Köszönjük Willie az önzetlen ajándékot!

15, Egy Down szindrómás fiú, aki hallotta, hogy kedvenc kosárlabdázója lesérült, ezért egy üzenetet, egy kis sütit adott neki, aki egy öleléssel viszonozta kedvességét.

16, Egy kedves ember minden egyes évben ruhákat és cipőket aggat a fára a rászorulóknak, amit ingyen és bérmentve elvihetnek magukkal.

17, Egy hajléktalan nő elcsípte azt az illetőt, aki ellopta a kerékpáromat ezért karácsonykor meghívtam magunkhoz őt és a fiát.

18, Ezt az egyiptomi szurkolót a mexikói és a kolumbiai rajongók emelték fel, hogy követhesse a meccset.

19, Ez a kutya elijesztett egy medvét, hogy megvédje gazdáját és a macskáját.

A jólelkűségnek nincs felső határa.

Ezt is olvasd el

A köröm formája rengeteg dolgot árulhat el az emberről – A...

0
Rengeteg elmélet van azon dolgokról, melyek képesek felfedni személyiségünk legtitkosabb részeit. A kézírás, a kézfogás, hanglejtés, szemszín és még sorolhatnánk. De azt tudtátok, hogy...