20 fotó, ami bizonyítja, hogy egy kapcsolat nem mindig leányálom

A párkapcsolat vagy házasság egy csodálatos dolog, ha valóban megtaláltuk az igazit, a másik felünket. Szerelmesnek lenni egyszerűen egy rendkívüli érzés. Tudjuk, hogy ő az, akivel le akarjuk élni az életünket, akivel gyermeket is szívesen vállalnánk. Persze, mint mindennek, egy kapcsolatnak is megvannak a maga buktatói. Néha úgy tűnhet, hogy partnerünk egy távoli bolygóról származik, azonban, ha a kialakult helyzeteket a kellő humorral kezeljük, akkor semmi probléma nem lehet, hisz minden nehézség elviselhetővé válik.

A kapcsolatok még a párok bevallásai szerint is tele vannak feszültséggel, meglepetésekkel és persze sok-sok türelemmel. De, ennek ellenére azt kell mondjuk, hogy az igaz szerelem minden fáradtságot megér.

“Az esküvőnk után a feleségem azt mondta, nézzem meg, mi van a karikagyűrűmbe gravírozva.”

“Ez egy csapda.”

“Panaszkodtam a barátomnak, hogy nagyon ritkán ölel meg. Íme az ő megoldása a problémámra.”

“Imádom a feleségem, de mindig így hagyja a fagyis dobozt, ettől pedig mérges leszek.”

“Megkértem a barátnőmet, hogy készítsen nekem egy szendvicset. Ez az ő műve.”

“A feleségem így eszi a KitKatet. Ki csinál ilyet?”

“A feleségemnek és nekem el kellett magyaráznunk valami nagyon fontos dolgot a kutyánknak.”

“Megkértem a barátnőmet, hogy hozzon nekem egy poharat sok jéggel.”

“Ma van a születésnapom. A barátomtól kaptam ezt a tortának szánt valamit.”

“A barátnőm és én egymásra vártunk, hogy valaki vegyen egy tubus fogkrémet. Amikor már azt hittem, nyertem, ez várt otthon.”

Még a legboldogabb párok sem osztoznak mindenen.

Halványuló vágyak és szenvedély

Még a legjobb házasságban is előfordul az ilyen.

Megjegyzés az mindig van.

“Arra kértem a férjem, hogy mire hazaérek, tegyen a tűzhelyre egy adag spagettit. Végül is, megcsinálta.”

“Az utolsó esélyt soha nem szabad kihagyni. Én sem tettem.”

“Az első esküvői fotók. Vajon mit ígér ez a házasság?”

“Még, hogy örökre?? Hogyan??”

Nemcsak a másik cipőjében, hanem a ruhájában is lehet járni.

Az összeillő páros

Ki szereti az Agymenőket?? Csak őrületbe ne kergessék egymást.