25 fotó, amit ha megnézel, elmondhatod: Most már mindent láttam

A természet telis-tele van meglepetéssel és olykor igencsak érdekes jelenségeket is produkál. Kezdve a tűzhangyáktól , akik összekapaszkodnak , hogy túléljék az árvizet, a sárga színű vízesésig. ÉS azt biztosra veheted, hogy Földanya mindig megtalálja a módját annak , hogy újabb meglepetéseket okozzon.

  1. Semmi sem állhat ennek a fának az útjában a terjeszkedéstől , még egy elhagyott motorbicikli sem.

2. Köszönj a vörös ajkú denevéreknek. Nem tehetünk róla, de egy kicsit irigykedünk azokra az ajkakra.

3. Minden évben milliónyi vörös rák vándorol át a Karácsony szigeten.

4. Nézd csak meg alaposabban. Nem ez nem egy levél. Ő egy élő és lélegző Vándorló levél.

5. Ezek a tűzhangyák egymásba kapaszkodni létrehozták a saját kis úszó szigetüket, hogy túlélhessék az áradást.

6. A rendkívül veszélyeztetett gangeszi gaviál hátán , százával nyüzsögnek az kicsinyei , így utaztatja őket a Gangesz vizein, Indiában.

7. A kínai Hukou-vízesésnek jellegzetes sárga színe van.

8. A fák között is vannak különcök.

9. Dél Afrikában az oroszlánok az úttesten sziesztáznak.

10. Ezt a gekkót rajtakapták , hogy éppen a saját farkából falatozik.

11. 4 szarvú juh.

12. Ha már testrészeknél tartunk , ennek a polipnak határozottan több csápja van mint 8 .

13. Nagyon nagy családosok piknik helye.

14. Ez a pók bizony alapos munkát végzett.

15. Oroszlán mama , ahogy egy leopárd kölyköt szoptat.

16. Egy bátor mosómedve , vaddisznón lovagolva.

17. A képen a bagoly megpróbálta elkapni , a gyanútlanul legelésző szarvast . Vajon mit gondolhatott ez a madár ?

18. A világ legnagyobb sómezeje , Salar de Uyuni , Bolívia

19. Egy tökéletes keresd a hibát feladvány. Bagoly a fatörzsben.

20. Félig hím félig pedig női nemű madár lebontja a nemi ellentéteket.

21. Babi mandarin nőtt a nagy gyümölcs belsejében.

22. Ez a citrom bizony inkább nem áll be a sorba.

23. Bajkál tó , Oroszország , Szibéria.

24. Dupla banán , a gyümölcs szerelmeseinek.

25. A paradicsomban a saját magvai hajtottak ki.