3 dolog ami bemutatja, milyen trükökkel dolgoznak a gyermekrablók.

Idén az oroszországi Szaratov városában végeztek egy kísérletet természetesen szülői beleegyezéssel. A kísérlet lényege az volt, hogy az érintett kisgyerekek elmennek-e egy idegennel annak tudatban, hogy tisztában vannak vele, komoly következményei lehetnek  ennek a cselekedetnek. 17 gyermeket teszteltek le, akik közül 15-en lazán elsétáltak egy ismeretlen emberrel. A legrosszabb, hogy ezek a fiatalok egyből meg is bíztak az előttük álló személyben. Csupán kettő, hat esztendős gyermek kért segítséget és futott vissza a szüleihez. Sajnálatos módon az Egyesül Királyságban évente körülbelül 500.000 gyermek tűnik el, ami több, mint egész Izland népessége. Ennek természetesen több oka is van.

1, Gyerekek kicsalogatása forgalmas játszóterekről.

Az egyik legfélelmetesebb érzés, amikor a gyerekedet valaki elviszi arról a játszótérről, ahova már évek óta jártok. Az emberrablók különböző módszereket, használnak arra, hogy elcsalják a gyerekeket a forgalmas területekről. Ilyen például:

a, Kérsz vattacukrot?

b, Eljössz velem galambokat etetni?

c, Megnézzük a fán ülő mókusokat?

d, Apukád azt mondta, hogy vigyelek haza mert nem tud érted jönni. Mehetünk?

De gyakran alkalmaznak olyan trükköket, mint például “A kiskutyám/kiscicám beszaladt az autó alá és nem tudom kihozni. Segítenél?” Az emberrablók gyakran rendőr, tűzoltó, mentős ruhába öltöznek, hogy ezzel is hitelesebben játsszák a szerepüket.

A tolvajok célja változó lehet, többnyire vagy emberkereskedelem áldozatává válnak az érintettek, vagy meg akarják őket tartani, mert nekik nem lehet saját gyermekük. Viszont nem egyszer volt példa arra, hogy a fogságban tartott gyermekek évekkel, vagy évtizedekkel később elmenekülnek és visszatérnek valódi szüleikhez.

2, Még érettebb gyerekek, sőt idősebb nők is lehetnek elrablók.

Sajnálatos módon egyre több olyan esetről számoltak be, amikor az emberrablók nemcsak felnőttek voltak, hanem a potenciális áldozatoktól néhány évvel idősebb fiatalok.

Egy kísérlet keretein belül néhány gyermeket teszteltek, hogy elmennek-e a tőle idősebb gyerekekkel, felnőtt nőkkel vagy sem. Megkérdezték azoktól a gyerekektől, akik elmentek, hogy “Miért távoztak velük?”

Ilyen válaszok érkeztek:

a, A néni azt mondta menjek vele.

b, Én azt hittem ez csak egy kísérlet.

c, Azt hittem, hogy ahova visz ott fog várni anyukám.

A helyzet azért aggasztó, mert a gyerekek tökéletesen tisztában voltak vele, hogy komoly következményei lehetnek, ha elmennek az idegenekkel. Mindegyik gyereknek előre elmondták, hogy nem szabad idegenekkel szóba állni, vagy velük elmenni, ám az esetből arra lehet következtetni, hogy ezt a gyerekek még nem fogják fel.

A kicsik figyelmét fel kell hívni arra, hogy milyen veszélyes, ha egy idegennel távoznak, ugyanis szinte mindenki idegen, a boltok eladói, a többi édesanya a játszótéren… stb. A legjobb megoldás egy szülői közösség alapítása, ahol a felnőttek felváltva váltják egymást a játszótéren és figyelemmel kísérik az ott játszó gyermekeket.

3, A gyermekeket a szégyen akadályozza meg abban, hogy segítséget kérjenek.

Van egy másik probléma, amivel a gyermekek szembe találják magukat. Annak ellenére, hogy a gyerek tudja milyen következménye lesz annak ha elmegy, mégsem kér segítséget senkitől és nem is próbál meg elmenekülni. Amikor a szülők felteszik azt a kérdést, hogy “Miért mentél el?” a válasz általában az, hogy a kicsik félnek és szégyellnek segítségért kiabálni.

A szégyen mellett a gyerekek általában attól félnek, hogy hülyének tűnnek az idegenek számára. Egy gyerek fejében pontosan így néz ki a történet:

“Mi van, ha nem is akar bántani, én meg félelmemben sikítok és a többiek kinevetnek emiatt?”

A másik probléma, hogy a felnőttek azt sulykolják a gyerekbe, hogy a felnőttek okosak, csendben kell maradni, amikor egy felnőtt beszél, ez felnőtteknek szól nem pedig gyerekeknek…. és a többi.

Néhány tipp amerikai szakértőktől, hogy mire kell figyelni, ha gyermeked van.

a, Ne varrj bele olyan címkét a ruhájába, amin a neve van, ugyanis a gyerekek hajlamosak megbízni abban, aki a nevükön szólítja őket.

b, Ha a gyermek eleszik a bevásárlóközpontba, azonnal fordulj a biztonságiakhoz. Semmi esetre se menj ki a parkolóba, ugyanis itt gyakran történnek emberrablások.

c, Jobb, ha a nyilvános WC-hez is elkíséred őt, és megvárod a bejáratnál, hogy még a legkisebb esélye se legyen az emberrablónak elvinni a szemed elől.

Add Comment