3,4 százalékos árnövekedés volt novemberben – Leginkább az élelmiszerárak emelkedtek

Múlt hónapban a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál az előző havi 2,9 százalék után. A KSH (Központi Statisztikai Hivatal) adatai szerint az árak októberhez képest 0,1 százalékkal emelkedtek.

A fogyasztói árak emelkedésének üteme legutóbb júniusban volt 3,4 százalékos. Jelentős mértékben az elmúlt évben a dohányáruk, a szeszes italok és az élelmiszerek ára emelkedett. A dohányáruké 12,1, az élelmiszereké 5,5 százalékkal nőtt.

Quittner Péter, a KSH osztályvezetője elmondta, hogy a szeszes italoknál és a dohányáruknál a jövedéki adónak és a népegészségügyi termékadónak köszönhető a jelentős drágulás. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció pedig novemberben 4,0 százalékos volt, ugyanannyi, mint az előző hónapban.

Tavaly 2,8 százalékos volt az éves infláció, idén, az év első tizenegy hónapjában átlagosan 3,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.

Az élelmiszerek éves áremelkedése 0,1 százalékkal volt nagyobb az októberinél. A sertéshús drágulása 14,8 százalékosra mérséklődött, ezzel szemben a marhahús és a baromfihús árának emelkedése 5,2, valamint 1,5 százalékosra. A kolbászért és a párizsiért 11,9, a cukorért pedig 10,6 százalékkal kell többet fizetnünk, mint egy évvel ezelőtt.

Az idényáras élelmiszerek egy év alatt novemberre átlagosan 8,7 százalékkal kerülnek többe. A burgonya az októberi 14,7 százalékkal szemben 7,5 százalékos drágulást mutat, a friss gyümölcsök áremelkedése azonban az októberi 5,4 százalékról 13,2 százalékra ugrott.

A dohányáruk emelkedése augusztus óta nem gyorsult tovább, így 12,1 százalék maradt, míg a szeszes italok 4,7 százalékos emelkedése sem magasabb az előző havinál.

Októberben az üzemanyagok ára 4,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől, novemberben pedig már elérte azt.

A tartós fogyasztási cikkek ára múlt hónapban 1,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A ruházati cikkek csupán 0,3 százalékkal lettek drágábbak, de az előző hónapban is mindössze 0,6 százalékos volt az éves áremelkedés.

Éves összevetésben 3,4 százalékos a szolgáltatások áremelkedése, a belföldi üdülések drágulása 8,7 százalékosra gyorsult, a lakbérek pedig 10,0 százalékkal magasabbak, mint tavaly ilyenkor. A háztartási szolgáltatások 8,8 százalékkal kerülnek többe, a tűzifáért pedig 6,4 százalékkal kell többet fizetnünk.

Az élelmiszerek ára átlagosan 0,4 százalékkal nőtt, az idényáras élelmiszerek 2,0, a tojás 1,7, a péksütemény 1,3, a párizsi, kolbász pedig 1,1 százalékkal növekedett októberhez viszonyítva.

A ruházkodási cikkekért 0,9, a tartós fogyasztási cikkekért 0,4, új személygépkocsiért 2,0 százalékkal kell többet fizetni. Az üzemanyagok ára 0,7, a szolgáltatásoké pedig 0,2 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy hónappal ezelőtt.

Add Comment