7 új film hölgyek számára, amit mindenképpen érdemes megnézni

A világ legnagyobb film-adatbázisa az IMDb több, mint 400 000 filmet regisztrált. Becslések szerint nagyjából 70 évbe telne, mire valaki az összes 90 perces filmet megnézi, és ebbe a 70 évbe nem tartozik bele a munka, az étkezés és az alvás ideje. Érdekes nem? Most, hogy a kialakult helyzet miatt sokan karanténra vannak ítélve, most már mindenki tudja, mivel lehet elütni azt a bizonyos felesleges időt. A mostani posztunkban 7 olyan filmet hoztunk el nektek, ami leginkább a női nemet fogja megmozgatni.

1, Egy háború margójára (2019)

Németország 1946-ban megpróbál talpra állni a második világháború után és a legérdekesebb, hogy pont egy brit származású ezredest, Lewis Morgan-t bízzák meg azzal, hogy segítsen a németeknek. A férfi Hamburgba utazik, ahova később felesége is csatlakozik. Viszont a házaspárnak egy olyan házba kell költöznie, ahol Stephen Luberttel és lányával kell együtt élnie.

Lewis Morgan felesége és Stephen Lubert között romantikus kapcsolat bontakozik ki. A történet a tiltott szerelemről, a gyászról és a háború utáni helyzet megbirkózásáról szól.

2, Brittany Runs a Marathon

Brittanynak olyan munkája van, ami elég rosszul fizet, és hiányzik belőle az ambíció, valamint a célok eléréséhez szükséges vágy. Személyes élete romokban és mindemellett túlsúllyal is küzd. Egy orvosi vizsgálat után rájön, hogy le kell adnia legalább 25 kilót, hogy egészségesebb legyen, viszont anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy edzőterembe járjon. Ennek következtében Brittany cipőt húz és futni kezd.

Aki legalább egyszer megpróbálta megváltoztatni jól berögzült szokásait az tudja, hogy milyen nehéz legyőzni a belső ellenállást. A lány egy nap úgy dönt, hogy lefutja a New York-i maratont. A cél felé vezető úton nemcsak több tíz kilométert hagy maga mögött, hanem a bizonytalanságot és a félelmet is.

3, American Woman

Debra egy 32 éves egyedülálló anya, akinek van egy 16 éves lánya, Bridget és egy csecsemőkorú unokája, Jesse. Bridget egyik nap eltűnik, pont akkor mikor találkozik gyereke apjával. A hosszú napokba, hetekbe, hónapokba nyúlt nyomozás megoldatlannak látszik és 11 évvel a lány eltűnése után Debra úgy dönt, hogy új életet kezd ám előtte a nyomozó elvezeti őt lánya, Bridget maradványaihoz.

Debra élettörténete azt mutatja be, hogy senki sem menekülhet el a rossz dolgok elől, viszont meg lehet tanulni kijönni belőlük még akkor is, ha már nem látunk benne jó dolgot.

4, Paradise Hills

Uma, igazi átok az egész család számára, mert a lány semmit sem hajlandó eleget tenni a családja szabályainak. Például nem hajlandó feleségül menni ahhoz, akit kiválasztottak neki. A lázadó lányt ezért elküldték egy úgynevezett Paradise Hills vendégházba. Itt alakulnak át a lányok tökéletes asszonyokká. Itt tanulják meg, hogyan kell elegánsnak, udvariasnak és alázatosnak lenni.

A bentlakásos hely üdülési tevékenységeket, gyógykezeléseket és pszichoterápiás foglalkozásokat is tartalmaz. A gyönyörű táj,ruhák és mosoly mögött szörnyű titok rejtőzik. Uma megérzi, hogy valami nincs rendben ezzel a hellyel, és fellázad.

5, Wild Rose

Rose-Lynn Harlan egy igazi vidéki sztár akar lenni, viszont ahhoz, hogy ezt az álmát elérje rengeteg akadályt kell legyőznie. A nemrég szabadult két gyermekes nő Skóciában él, aki mindent elkövet álma megvalósítása érdekében. A sors azonban egy nap rámosolyog, ugyanis takarítás közben, főnökasszonya meghallja énekelni és rájön mennyire tehetséges. Elhatározza, hogy segít neki befutni.

Rose-Lynn bátran rohan az álmai felé, ám egy bizonyos ponton választania kell a zene és családja között.

6, Léghajósok

Amelia Wren léghajós és James Glacier meteorológus összefognak, hogy átfogóbb információval szolgáljanak az embereknek az időjárással kapcsolatban. Emellett eltökélt szándéka, hogy a történelem során ő legyen az első (nő), aki a lehető legmagasabbra repül. Miközben egyre jelentősebb eredményeket érnek el, s érdekes felfedezéseket tesznek, s ez segít nekik abban, hogy végre megtalálják a helyüket a nagyvilágban.

Igazi kihívást jelent számukra felemelkedni és leereszkedni az egyre ritkuló levegő miatt, arról nem beszélve, hogy az egész utazás nem csak fizikailag de érzelmileg is nagyon megterhelő.

Igaz történet alapján készült a film, a jelenetek pedig valós időjárási viszonyok között lettek felvéve.

7, Ordinary Love

Joan és Tom évek óta házasok, viszont kapcsolatukból eltűnt a szerelem és csak a mély tisztelet valamint odaadás maradt meg benne. Az életük nyugodt ütemben halad, mígnem egy nap kiderül, hogy Joannél mellrákot diagnosztizáltak. A betegség korlátozott mértékű leküzdése felfedi milyen kapcsolatban is vannak egymással.

Mi a teendő, ha a világod egy pillanat alatt összeomlik? Hogyan lehet támogatni a szeretett embert, ha tudod, hogy bármelyik pillanatban elhagyhat? Ezek a kérdések nemcsak a főhősök fejében fordultak meg, hanem a legtöbb nézőében is.

Te láttad valamelyiket?