8 élelmiszer, amiről mindenki azt gondolta káros, pedig épp ellenkezőleg.

A táplálkozás mindig is egy olyan téma lesz a világon és az emberek között, ami megosztja a véleményeket. Vannak,a kik szerint bizonyos élelmiszerek károsak az egészségre és ezért nm is fogyasztják őket, mások szerint viszont semmi problémát nem okoznak. A tudósok között is mindig megoszlott a vélemény, mert egyik évben jótékony másik évben káros hatásairól írtak annak az élelmiszernek. Most viszont egyszer s mindenkorra tisztázni kell, hogy néha még a tudósok is követhetnek el hibát. Előfordul, hogy évekkel később derül ki, hogy az eddig állított hipotézisük nem valós. Mai cikkünkben olyan élelmiszereket hoztunk el, amikről eddig azt állították, hogy negatívan befolyásolják a szervezetet és a testet.

1, Só

Évtizedekkel ezelőtt az emberek fehér méregként emlegették a sót, mert attól féltek, hogy magas vérnyomást, szívproblémákat és veseproblémákat idéz elő.

Mérsékelt fogyasztás mellett teljesen ártalmatlan, sőt a 2000-es években különböző tanulmányokat végeztek és a tudósok nem találtak közvetlen kapcsolatot a sófogyasztás és a magas vérnyomás vagy szívbetegség kialakulása között. Éppen ellenkezőleg, amikor valaki abbahagyja a nátriumfogyasztást, a test elkezd olyan hormonokat és enzimeket termelni, amelyek növelik a vérnyomást.

2, Tojás

Sokan elkezdték mellőzni a tojást, mert azt hitték elzárja az ereket és az artériákat, valamint növeli a szívroham, a stroke és a cukorbetegség kialakulásának esélyét.

A tudósok beismerték, hogy évekkel ezelőtt hibát követtek el, amikor azt mondták a tojás negatívan befolyásolja a koleszterint. Rájöttek, hogy vasban, fehérjében és antioxidánsban gazdag, ami meggátolja a szürkehályog és a szemfenéki meszesedés kialakulását.

3, Pattogatott kukorica

A pattogatott kukorica több antioxidánst tartalmaz, mint a zöldségek vagy a gyümölcsök. A tanulmányok kimutatták, hogy a polifenolok csökkentik a szívbetegség és a rák kialakulásának kockázatát. További előny közé tartozik, hogy nagyon kevés kalóriát tartalmaz, sőt a teljes kiőrlésű ételek családjába tartozik. Mielőtt azonban megennéd, olvasd el, hogy van-e benne mesterséges adalékanyag. A kukoricát célszerűbb otthon kipattogtatni.

4, Tej

A legfrissebb tanulmányok szerint a tejben található telített zsírok számos alapvető és fontos tápanyagot tartalmaznak, sőt még a vért is rezisztensebbé teszi a rák bizonyos típusaival szemben. Ha ez mind nem lenne elég, a tej segít megelőzni a hízást és csökkenti a cukorbetegség kialakulásának esélyét.

5, Kávé

A modern tanulmányok kimutatták, hogy a kávéfogyasztás valójában csökkenti a szívbetegség kialakulását és ezzel párhuzamosan a korai halált is. A kávéfogyasztók kevésbé hajlamosak a májzsugorodásra, a kettes típusú cukorbetegség, a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór kialakulására is.

6, Fehér rizs

Számos oka van annak, amiért nem kell félni a fehér rizstől. Itt van néhány közül:

Könnyen felszívódik és segít eltávolítani a méreganyagokat, szóval tökéletes akkor, ha a gyomrunk rakoncátlankodik.

Nem tartalmaz glutént, így az arra érzékenyek is bátran fogyaszthatják.

Segít megelőzni a krónikus emésztési problémákat.

Kevesebb arzént tartalmaz, mint a barna rizs.

7, Pizza

Itt is ugyanaz a helyzet, mint a pattogatott kukoricánál. A pizza egyáltalán nem káros az egészségre, sőt voltaképpen kiváló antioxidáns és tápanyag forrás. Gondolj csak bele mennyi fehérje, zöldség, és egészséges szénhidrátot tartalmaz. Ezt az ételt is el lehet készíteni úgy, hogy ne kelljen félni az elhízástól.

8, Csokoládé

Megbízható források szerint a jó csokoládé valóban javíthatja az egészségét! A „jó” kifejezés alatt valójában “étet” értünk, és legalább 70% kakaót kell tartalmaznia. Az ilyen csokoládé

helyreállítja az erek rugalmasságát, ami előnyös a szív és a vérkeringés szempontjából;

csökkenti a “rossz” koleszterin szintjét;

serkenti az agyi tevékenységet;

csökkentheti a stroke kialakulásának kockázatát.

Mindezek mellett vannak olyan kutatások is, amelyek szerint az étcsokoládé segíthet megelőzni a cukorbetegséget.

Te is egészségtelennek tartottad ezeket?