A koronavírus csak a kezdet, ennél sokkal nagyobb csapások is érhetik a világot és az emberiséget – Íme a videó

Szerintünk sokan nem gondolták, hogy a decemberben kirobbant koronavírus, mely Vuhan városából indult el, ekkora pusztítást fog végezni, amit most a napokban tapasztaltunk. Bizonyára többen azt hitték, majd ott marad Ázsiában és néhány hét alatt lecseng az egész, de nem így lett. Egyre több és több országban ütötte fel a fejét, egyre többen lettek fertőzöttek és egyre többen kerültek kórházba vagy karanténba. Sokan nem ették komolyan, csak amikor már a sokadik hír is napvilágot látott, miszerint már több ezer fertőzött van.

A megfékezéshez komoly és súlyos döntések meghozatalára volt szükség, ami minden egyes embert érintett a földön, fiatalt és időset is egyaránt. Önkéntes és elrendelt karanténokba kellett vonulni, kijárási tilalmat rendeltek el, csak akkor mehetsz utcára, ha jó okod van rá, például bevásárlás. Nem szabad fizikailag emberekkel érintkezni, és meg kell tartani az 1-1,5 méteres távolságot.

A legrosszabb, hogy nemcsak az emberek egészsége, hanem a gazdaság is óriási veszélyben van. A rendezvényeket le kellett mondani, az iskolákat be kellett zárni, rengeteg szakma pengeélen táncol, az emberek pedig küzdenek a megélhetésért vagy épp az életben maradásért. Mindenki hanyatt-homlok fut a szupermarketekbe, élelmiszerboltokba felvásárolja, amit csak talál a polcokon esélyt sem adva arra, hogy embertársaink bármiből is csak egy kevés jusson.

Viszont ez itt még csak a kezdet, ennél bizony sokkal súlyosabb csapásokkal kell szembenéznünk, amiről a szakértők nem igazán beszélnek, pedig már itt van… itt kopogtat az ajtónkban és várja, hogy lecsaphasson. Mostani cikkünkben egy nagyon őszinte és komoly tartalmú videót mutatunk be, ami töviről-hegyire elmondja a valóságot:

Ti mit gondoltok mi fog következni? Hova tart a világ? Valóban mindenki utcára kerül, aki nem tudja az adósságait fizetni? Nem lesz élelem, amit tudnánk enni? Mindenki immunis lesz a különböző, még meg nem jelent betegségekre, mert folyamatosan tömjük magunkba a hormonokat és antibiotikumokat? Valóban nem tudunk védekezni ellenük?

Add Comment