KeződoldalÉrdekességekA remény története, Braden West továbbra is szembeszáll az esélyekkel

A remény története, Braden West továbbra is szembeszáll az esélyekkel

-

Amikor Cheri West visszaemlékezik várandóságára fiával, Braden-nel , emlékeiben élénken él és fülében csend ahogy hallotta mindazt, amitől a legtöbb szülő retteg. Ekkor még nem sejthette, hogy fia életveszélyes állapotából egyik csoda követi a másikat és amely még 18 évvel később képes ámulatba ejteni.

  • ” Azt mondták, hogy rossz, sokkal rosszabb, mint azt eredetileg gondoltuk. Emlékszem, hogy azt mondták nekünk, hogy ha keresztények vagyunk, akkor imádkoznunk kell, hogy Istensegítsen hazavinni ”- mondta Cheri.

Brandon súlyos betegséggel, úgynevezett Pfeiffer-szindrómával jött a világra. Állapotából adódóan nem voltak jó esélyei. Bár sok ilyen betegségben szenvedő gyermek nem éli túl a születését sem, azoknak akik sikeresen világra jönnek is a várható élettartamuk körülbelül 18 hónap. Súlyosbítja a helyzetet továbbá az is, hogy az ilyen betegségben szenvedő gyermekek várhatóan vakok, siketek lehet vagy más fogyatékossággal kell szembenézniük.

Branden sikeresen vette az első akadályokat de sajnos úgy tűnt , hogy utoléri a végzete. Egy hónapos korában bocsátották haza a kórházból. Nem boldogult jól , így szülei úgy döntöttek hazaviszik, hogy megismerje a családját és ne a kórházban kelljen búcsút venniük tőle.

Körülbelül egy hónapot töltött otthon, amikor gyorsan romlani kezdett az állapota azért az orvosok hospice ellátást javasoltak.

Ekkor találkozott Michelle Linn ápolónő először Braden West-tel és családjával. Noha Michelle felkészült a legrosszabbra – arra számítva, hogy komor és szomorú körülmények közé érkezik, meglepetten tapasztalta a boldog és vidám légkör ami fogadta.

Sajnos a kis Branden állapota ennek ellenére tovább romlott, tüdőgyulladás következtében légzés megsegítésre szorult, így a szülők és Michelle Linn ápolónő fő célja az volt, hogy a lehető legnagyobb komfortot biztosítják a gyermek számára, amíg el nem jön az idő.

Csodával határos módon néhány nap múlva Bradenbe kezdett visszatérni az élet és nemcsak túlélte a 18 hónapos várható élettartamot, de újra és újra dacolt az esélyekkel.

“3 hónapos koráig több mint 30 műtéten esett át , volt , hogy mindössze 10 %-os túlélési eséllyel” – emlékszik vissza az édesanya. De rossz híre helyett mindig azzal tértek vissza az orvosok , hogy Branden jól van.

Most 17 éves korára Braden újra egyedül lélegzik. Végzős éveit tölti a főiskolán, ennek örömére pedig a szülők úgy döndöttek , hogy felékérik Michell Linn ápolónőt, hogy vegyen részt a fiúk végzős fotózásán.

Az ápolónő zokogva fogadta el a felkérést.

” Ahogy a fotózásra tartottam elárasztottak az érzelmek, és arra gondoltam Isten és az élet milyen csodás… Hogyan döntött le Bradon minden mérföldkövet és győzte le az összes akadályt. ” – mondta Michelle Linn

Ami Bradent illeti, azt mondta, hogy végtelenül hálás nővérnek, aki egész éven át gondozta őt, és azóta is életének fontos része maradt. 

A képeiket látva eszünkbe juttatják , hogy mekkora erővel bír a hit és a szeretet és hogy csodák már pedig léteznek.

Ezt is olvasd el

12 éve vesztette el a világ Michael Jacksont – Ő pótolhatatlan...

0
Michael Jackson élete mindig is érdekes volt az emberek és a paparazzik számára. Gyakorlatilag minden lépését figyelték és egyetlen lehetőséget sem szalasztottak el, hogy...