A szülők lányt szerettek volna, így meg akarják változtatni a 3 éves fiuk nemét.

Manapság minden az elfogadásról szól. Ezzel nincs is probléma, de valljuk be, hogy egy kicsit már túl van erőltetve a dolog. Most már hozzáértőnek kell lenni ahhoz, hogy átlássuk “gender” szakszavakat. Igazából bárkiből bármi lehet és bárki szerethet bárkit vagy bármit. Azért ez könnyedén elfajulhat. Főleg a gyermekekre kellene vigyázni ilyen téren.

Nagy-Britanniában nagy port kavart, hogy egy 3 éves gyermek szülei úgy döntöttek, hogy megváltoztatják a fiuk nemét. Szerintük már az idősebb, 7 éves fiuk is ugyanezt az eljárást szeretné. Az eset egy kicsit felkavarta az országot. Az óvodai alkalmazottak egyáltalán nem értenek egyet a szülők döntésével, mivel a gyermek magatartása egyáltalán nem mutatja, hogy inkább lánynak érzi magát. A szülők azonban teljesen más véleményen vannak.

Úgy vélik, hogy a 3 éves gyermeknek a lányuknak kell lennie, nem pedig a fiuknak. Mostanra már kislány ruhákba küldik az óvodába. A személyzet megpróbált beszélni a szülőkkel, de azok hajthatatlanok, így kénytelenek voltak jelenteni az egész helyzetet a gyámhivatalnak.

Tudhatja egy gyermek, hogy mit szeretne ebben a korban? A szakértők szerint a szülők képesek manipulálni egy 3 éves gyermeket.

Egyesek úgy vélik, hogy egy ilyen fiatal gyerek még nem rendelkezik elég tudatossággal, hogy meghozzon egy ennyire drasztikus döntést. Több pszichológiai ellenzi a szülők tetteit. Számukra világos, hogy a felnőttek közvetlenül befolyásolják a fiút. Ezenkívül azt állítják, hogy 10 év alatt egyáltalán nem végeznek nemi átalakító műtétet sehol a világon.

A szülőktől nem vették el a gyereket, de a szakértői vizsgálatok szerint nincs a fiú viselkedésében semmilyen rendellenes.

Egy olvasónk üzenetét még megosztanánk veletek.

“Falu végén laktunk, és az ott élő gyerekek mindig együtt játszottak. Hárman voltunk fiúk és egy lány volt velünk. Mivel, mi folyton fociztunk, kisautókkal játszottunk a lány is ezekbe csatlakozott, hiszen nem akart egyedül maradni. Akkor, nekünk azt mondta folyton, hogy bárcsak ő is kisfiú lehetne. Ma egy 2 gyerekes családanya és rendkívül boldog házasságban él. “

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!