KeződoldalEmberekAz 51 éves nagymama szülte meg saját unokáját - Egészséges kislánynak adott...

Az 51 éves nagymama szülte meg saját unokáját – Egészséges kislánynak adott életet

-

Mindannyiunk életében mérföldkőnek számít, amikor gyermekünk születik. Főleg akkor, ha nem a legkönnyebb utat járjuk be. Számos akadályba ütközhetünk, ami meggátol abban, hogy saját gyermekünk szülessen. Breanna Lockwood és férje, Aaron is hasonló gondokkal küzdött. A pár 2016-ban mondta ki a boldogító igent és a családalapítást sem szerették volna halogatni, ám Breanna nem tudott teherbe esni. A fiatal nő most 29 éves és mivel nem akartak várni, a béranyaság mellett döntött. A történet különlegessége, hogy nem kellett évekig a megfelelő alany után kutatniuk, ugyanis Breanna édesanyja vállalta ezt a szerepet. November másodikán az 51 esztendős nő világra hozta lánya és veje gyermekét, aki egyben első unokája is. Az Illinois-i kórházban egészséges kislánynak adott életet.

A béranyaság előtt a házaspár több alkalommal járt orvosnál, többször is átestek a mesterséges megtermékenyítésen, vetéléseken és műtéteken, de próbálkozásaikat nem koronázta siker. Végül dr. Brian Kaplan vetette fel a béranya ötletét, mivel Breanna méhe alkalmatlannak bizonyult egy gyermek kihordására. A fiatal nő teljesen összeomlott, hiszen egyetlen vágya az volt, hogy édesanya lehessen.

Az orvos javaslata az volt, hogy a családban keressenek olyan embert, aki vállalni tudja a béranyaságot, mert ügynökségen keresztül tovább tart, illetve nagyjából százezer dollárba, azaz harminc millió forintba kerülne.

A fiatal nő anyja, az 51 éves Julie Loving maga vetette fel az ötletet, miszerint lehetne ő a béranya. Mindezt elmondta az orvosnak is, amikor elkísérte hozzá lányát. Julie azt mondta: “Lefutottam a maratont 19-szer, triatlonoztam, egészséges vagyok és fitt. Miért ne lehetnék én az?”

Nem is haboztak tovább, alávetették Julie-t a fizikai és pszichológiai teszteknek, végül pedig alkalmasnak találták arra, hogy kihordja lánya kisbabáját. A tesztek korántsem minősülnek rutin vizsgálatoknak, éppen ezért ez nem is jelenti azt, hogy bárki kihordhatná saját gyermekének magzatját.

A vizsgálati eredmények megtekintése után következhetett a beültetés Julie méhébe. Breanna és Aaron féltek, hogy ismét elveszíthetik gyermeküket, ami nem is csoda annyi csalódás után. Szerencsére minden a legnagyobb rendben ment, Julie csak a terhesség végének kitűzött napja előtt tíz nappal kezdett vajúdni. A baba sürgősségi császármetszéssel jött világra, mert komplikáció lépett fel a köldökzsinórral. Breanna végig édesanyja mellett volt a szülés alatt és fogta a kezét. November másodikán világra jött kislányuk, aki makk egészséges és a Briar Juliette Lockwood nevet kapta.

Ezt is olvasd el

Ő az élő Maugli – Éveken át élt a dzsungelben, hogy...

0
A világon élnek olyan emberek, akik nem olyannak születtek mint az átlag. Ők valamilyen veleszületett rendellenességgel, betegséggel, egyedi megjelenéssel látták meg a napvilágot. Egy...