KeződoldalÉrdekességekEgy férfi megépítette a bibliai Noé bárkájának pontos mását - Szerinte hamarosan...

Egy férfi megépítette a bibliai Noé bárkájának pontos mását – Szerinte hamarosan szükség lesz rá

-

Szinte nincs olyan ember a világon, aki ne ismerné Noé bárkájának történetét. Ám, aki valamilyen oknál fogva mégse tudná, hogy miről is van szó annak röviden összefoglaljuk a dolgokat. Noé, Isten parancsára épített egy óriási hajót, hogy mind családját, mind a bolygó összes állatfaját megmentse egy özönvíztől. Az állatfajokból egy hímet és egy nőstényt terelt a bárkára, hogy majd ha elcsendesedik az árvíz akkor újra benépesítsék a Földet. A víz olyan magas volt, hogy a legmagasabb hegyeket is ellepte, majd 5 hónap hánykolódás után a bárka fennakadt az Ararát-hegy csúcsán. A tizedik hónap után minden alkalommal kiengedett egy madarat, ami kétszer vissza is repült. Harmadjára viszont nem tért vissza a bárkára, Noé pedig tudta, hogy most már szabadon engedheti az állatokat.

Nos, természetesen ez a történet bibliai háttértörténeten alapszik, ám a mélyen vallásos emberek tiszta szívükből hisznek benne. Mivel óriási jelentőséggel bírt, így csak idő kérdése volt, hogy ki és mikor fog egy hasonló bárkát építeni.

Nos, nagyon úgy néz ki, hogy a holland származású Johan Huibers véghez vitte még a 90-es években kiötlött tervét. A férfi szenttül meg van győződve arról, hogy Hollandiát hamarosan elönti a víz, ezért felépítette Noé bárkájának pontos mását. De, míg vár arra az ominózus napra, addig a bárka egyfajta turisztikai látványosságként funkcionál az odalátogatók számára. Ezzel az is volt a célja, hogy az emberek közelebb kerüljenek az Úrhoz.

A férfiban akkor támadt a remek gondolat, mikor gyerekeinek lefekvéskor felolvasta Noé bárkájának történetét. Eleinte azt hitte, hogy csak magában mondja ki a következő szavakat, de végül kiderült, hogy igencsak hangosan gondolkodott:

“Azon gondolkodtam, hogy vajon Walt Disney felépítette-e Noé bárkájának mását? Ha nem, akkor majd Én megteszem.”

Az első prototípus 2004-ben épült fel, ám akkor nem használt fel annyi anyagot, így nem is lett akkora, mint az eredeti bárka. 4 évvel később újra próbálkozott, ám akkor már sokkal nagyobbra készítette. A fából összeeszkábált hajó immáron 130 méter hosszú, 29 méter széles és 23 méter magas lett. 4 teljes éven át építette és múzeumot csinált belőle.

Ha valaki azt gondolná a férfi egyedül építette az téved. Rajta kívül még hatan szorgoskodtak azon, hogy mielőbb elkészüljön. A legérdekesebb, hogy egyikük sem értett a hajóépítéshez, nem voltak szakmabeliek, pont úgy, mint Noé.

“Szerettem volna, hogyha a gyerekek ellátogatnak ide, akkor minden részletet lássanak, az utolsó szögig.” – mesélte Johan.

Nem spóroltak az elkészítésével, ugyanis a hajó váza acélból készült, és a többi része pedig cédrus fából. A hajóba lépve középen egy hatalmas amfiteátrumot lehet felfedezni, ahonnan egy lépcső vezet fel a fedélzetre. Több, kisebb szegmensre bontotta, ezért megtalálható benne például a raktár, spejz…stb. Olyan járatokat is sikerült kiépíteniük, mely a felhalmozott hulladékot a megfelelő konténerbe szállítja.

A hajó most a holland Krimpen aan den IJssel községében található. Sajnálatos módon azonban a férfi illetve az önkormányzat közti nézeteltérések és egyetértés hiánya miatt nem fogad látogatókat. A férfi nem hajlandó belemenni az önkormányzat által előírt közbiztonsági eljárásoknak, mivel állítása szerint a hajó tökéletesen biztonságos úgy ahogy van.

Mikor még az önkormányzat nem rendelte el a bezárását, kisebb állatsimogató is volt benne. Johan legközelebbi tervei közt szerepel, hogy bárkájával útra kel és meg sem áll Izraelig. Ez viszont kissé nehéz feladat, mivel a hajóban nincs motor, ezért csak vontatni lehetne, melynek elég komoly költségei vannak.

“Tudom, hogy kissé abszurd, de én az utolsó részletig mindent elhiszek, amit a Biblia írt.” – nyilatkozta a férfi. Úgy gondolja ez a hajó Istené, így van benne egy belső késztetés, mely arra ösztöni, hogy vigye el annak földjére.

Hollandia egyébként nagyon alacsonyan fekszik, mondhatni a tengerszint alatt. A nép csaknem 1000 éve küzd a vízzel, s ez idő alatt kisebb-nagyobb árvizek is voltak. Az egyikbe sajnos 2000 ember vesztette életét. Ebből gondolja, hogy hamarosan megint víz alá fog kerülni egy része.

„Oktatásra szolgál, emlékeztetve arra, hogy világunk folyamatosan változik, láthatjuk a globális felmelegedés, a tengerszint emelkedése, a tűzvészek hatását is.” – mondja a férfi.

Ti mit szóltok?

Ezt is olvasd el

A köröm formája rengeteg dolgot árulhat el az emberről – A...

0
Rengeteg elmélet van azon dolgokról, melyek képesek felfedni személyiségünk legtitkosabb részeit. A kézírás, a kézfogás, hanglejtés, szemszín és még sorolhatnánk. De azt tudtátok, hogy...