Egy nő, aki a WC felé menet teljesen elfelejtette, hogy be van kapcsolva a kamerája és munkatársai mindent látnak

A koronavírusra való tekintettel több cég is úgynevezett home office-t rendelt el, melynek az a lényege, hogy mindenkit ugyanúgy végzi a munkáját, csak éppenséggel nem az irodában ülnek, hanem az otthonuk biztonságában bonyolítják le a munkát. Emiatt több alkalommal van konferencia videohívás, ahol a főnök egyszerre tud az alkalmazottaival, munkatársaival beszélni.

Ez a megoldás volt a legbiztonságosabb abból a szempontból, hogy senki se kapja el a koronavírust. A legtöbben örülnek ennek a megoldásnak, hisz nem kell elhagyniuk az otthonukat, nem kell reggel kapkodni, sem a dugóban ülni, hanem mindenki szépen, kényelmesen lecsücsül az asztalához a laptopja elé és mehet is a menet. Persze voltak, akik tartottak attól, hogy mennyire fog gördülékenyen menni a munka, és pozitív csalódásként érte a pesszimistákat, mikor kiderült, hogy már-már jobb, mint bent dolgozni az irodában.

A legtöbben hajlamosak azonban túlságosan is elkényelmesedni otthon, és bizony megfeledkezni olyan fontos részletekről, mint a működő kamera. Cikkünk főszereplője egy szerencsétlenül járt hölgyemény, aki épp videobeszélgetést folytatott a munkatársaival és nem mellesleg a főnökével is. Egyik pillanatban viszont gondolt egyet és kiment, hogy elvégezze a dolgát, ám teljesen kiment a fejéből, hogy a kamerája be van kapcsolva, és ő azzal flangál a házon belül.

A többiek eleinte nem tudták, hogy hova is tart a kollégájuk, ám rövidesen kiderült…

Laptopját gondosan lerakta a földre, majd egy mozdulattal letolta a nadrágját és elfoglalta helyét a porcelán trónon. Szegény, csak akkor vette észre, hogy mindegyik munkatársa látja őt, mikor fura arcokat vágtak, és többen nevetésben törtek ki. Ez volt az a pillanat, amikor a szőke kolleginának leesett a tantusz.

A lány egyből elfordította a laptopot és ki is lépett a hívásból. Egyik munkatársa azzal zárta a dolgot, hogy:

“Oh my god, Jennifer!”

Szegény lány bizonyára most szégyelli magát, és ég a feje, hogy nemcsak a munkatársai és a főnöke látta az egész jelenetet, hanem szó szerint az egész világ is. Mióta kikerül a Facebook oldalra azóta 8,2 millióan tekintették meg, Twitteren pedig közel 7,7 millióan látták, hogy jár pórul.

A videón a bal szélső szőke leányzó Jennifer:

https://www.facebook.com/piers.mummery/videos/10156950889847026/

Add Comment