Eláruljuk hányféleképpen érhet véget a koronavírus-járvány

Egyelőre sajnos nem tudhatjuk, mikor és hogyan ér véget a koronavírus-járvány. A szakemberek szerint négyféle forgatókönyv jöhet szóba, ezek közül pedig a legvalószínűbb nem a legrosszabb lehetőség.

A világ egyáltalán nem volt felkészülve egy világjárványra, így jelenleg fogalmunk sincs arról, hogy mi jöhet még. William Haseltine, az ACCESS nevű nemzetközi egészségügyi szervezet elnöke szerint a járványnak négyféleképpen lehet vége.

“Négyféle koronavírust ismerünk, melyek a megfázáshoz hasonló, felső légúti betegségeket okoznak, és ezek mind szezonálisak” – mondta Arnold Monto, a University of Michigan epidemiológia és világ-egészségügy professzora, az egészségügy világszervezet (WHO), illetve az amerikai védelmi minisztérium tanácsadója.

A korábbi járványügyi tapasztalatok szerint előfordulhat, hogy a melegebb és nedvesebb időben a járvány csillapodni kezd, erre azonban, semmilyen garancia sincs, mivel még rengeteg a számunkra ismeretlen tényező.

Az első verzió szerint a tavaszi felmelegedésnek köszönhetően a koronavírus lelassul, majd lecseng.

Abban azonban, nem lehetünk biztosak, hogy a koronavírus-járvány nem képes nyáron terjedni és, ha ez bekövetkezik, ez jelenti majd a négy közül a legrosszabb forgatókönyvet.

Lehet, hogy a koronavírus terjedése csak akkor fejeződik be, ha már nem lesz kit megfertőzni. Ez azt jelenti, hogy bolygónk lakosságának 40-70 százaléka kapná el a betegséget, illetve, hogy körülbelül két százalék veszítené életét a járvány miatt, vagyis 64-112 millió ember halna bele a fertőzésbe. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor az ipari termelés, a gazdaság, a mezőgazdaság, az oktatás, a kultúra, valamint az emberek mentális állapota is gyógyíthatatlan sérüléseket szerezne.

A harmadik forgatókönyv szerint a járvány a vakcina kifejlesztéséig terjedhet. Erre azonban, legalább egy évet még biztosan várnunk kellene. Hónapokon belül viszont, forgalomba kerülhetnek a koronavírus elleni terápiás készítmények. Ezekkel pedig el is érkezünk a negyedik és a ezzel együtt a legvalószínűbb forgatókönyvhöz.

A koronavírus elleni küzdelemben jelen esetben két szer is ígéretesnek tűnik. Az egyik a remdesivir, ami az eddigi legjobb szer a laboreredmények alapján. A másik pedig egy actemra nevű, szintetikus antitest, amit jelenleg Kínában is használnak a fertőzöttek kezelésére. Védettséget ugyan nem adnak a fertőzés ellen, a koronavírussal megfertőződött betegeket viszont, jó eredményekkel kezelik velük.

Monto véleménye szerint egy ötödik forgatókönyv sem zárható ki teljesen. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a vírus továbbra is terjedni fog, újabb és újabb gócpontokat képez, két hónap múlva pedig teljesen eltűnik. Azt azonban, soha nem fogjuk megtudni, hogy miért történik majd így.

Add Comment