Eláruljuk, mit jelent a 4 főzőlap elmélet és azt is, hogyan lehetsz vele sikeres

Mindannyian szeretnénk sikeresek lenni az életünk minden területén. Ennek érdekében azonban, készen kell állnunk arra is, hogy áldozatokat hozzunk. Hisz mint tudjuk, kockázat nélkül siker sem létezik.

Az élet különböző területei közötti egyensúly megtalálása sokunk számára problémát okozhat. Nehéz összehangolni a munkára, a családra, a barátokra és a magunkra szentelt időt. Ettől azonban, nem kell megőrülnünk vagy éppen kétségbeesnünk. A négy főzőlap elmélete ugyanis, elmagyarázza, hogy miért elkerülhetetlenek számunkra az áldozatok, valamint segít megtalálni az egyensúlyt még akkor is, ha küldetésünk egyenesen lehetetlennek tűnik.

Képzeld el, hogy az életed négy részre oszlik. A családra, a barátokra, az egészségre és a munkára. Ezek a tűzhely egy-egy főzőlapjának felelnek meg.

Ahhoz, hogy sikeres légy ki kell kapcsolnod az elsőt, a nagyobb siker elérése érdekében pedig a másodikat is.

Te is pontosan tudod, hogy nagyon nehéz mindent kézben tartani, főleg egyszerre. Bizonyos területeket azonban egyesíthetünk, hogy ne kelljen életünk bármelyik részét teljesen “kikapcsolni”. Például, ha ülő munkát végzel, akkor könnyű edző gyakorlatokkal megmozgathatod magad a szünetekben. Mint tudjuk, egyszerre senki nem tud megülni két lovat, így valamelyik terület kárát fogja látni ennek.

Nagyon kevés olyan emberrel találkozhatunk, aki élete mind a négy területén tökéletesen megállja a helyét. Nagy valószínűséggel te sem láttál még olyan szuper anyukát, aki karriert épített, gyakran találkozott a barátaival és még így is marad ereje hetente legalább háromszor sportolni. Kételkedünk benne, hogy ezt bárki képes lenne megvalósítani.

Ha valaki ideális szülő szeretne lenni, akkor ennek érdekében fel kell áldoznia a karrierjét vagy a rendszeres találkozókat a barátokkal. Egy karrierért nagyon keményen meg kell dolgozni, ami azzal jár, hogy másra kevés időnk marad. Az élet tele van kompromisszumokkal, amiket kénytelenek vagyunk megkötni, különben nem lesz olyan terület az életünkben, amiben sikeresek leszünk.

Mi lehet a megoldás?

Az első módszer az egyik főzőlap átszervezése. Ez azt jelenti, hogy nem kell kikapcsolnunk a lapot, hanem életünk egyik szféráját átadjuk valaki másnak. Így az azzal töltött idő felszabadul. Manapság már sokan alkalmazzák ezt a módszert. Ha van gyermekünk és elérte a hároméves kort, óvodába visszük. Ugyanakkor van, aki dadát alkalmaz, aki nemcsak a gyerekkel foglalkozik, hanem segít a házi munkában is. Főz, mos, takarít és ellátja a ház körüli teendőket. Amerikai vagy német filmekben, sőt a valós életben ez egyáltalán nem szokatlan jelenség.

Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy mi egyáltalán nem veszünk részt életünk ezen részében, mert annak biztosan nem lenne jó vége. A gyermeknevelést és a családod nem lehet teljesen kiiktatni életünkből, mert nemcsak a gyermek látná ennek kárát, hanem mi is. Mivel a napközbeni idő felszabadul, a késő délutánokat és estéket szeretteinkkel tölthetjük.

A második módszer a korlátok elfogadása.

Ennek lényege, hogy elgondolkozzunk azon, hogy mit csinálnánk a felszabadított időben, miként tölthetjük el azt hasznosan.

Ha például, hetente háromszor szeretnél edzeni, de egy-egy alkalommal csak harminc perc áll rendelkezésedre, akkor sem szabad feladnod ezt. Tarts rövid és intenzív edzéseket, esetleg három alkalom helyett legyen csak két 45 perces tréning.

A harmadik módszer szerint az évet évszakokra kell osztanunk.

Különböző életszakaszainkban mindannyian különböző dolgokra vágyunk. Fiatalon még energikusak vagyunk, nincs gyerekünk, így rengeteg szabadidőnk van, amit a családunkra, barátainkra vagy a sportra fordíthatunk. Később a karrier elsőbbséget élvez az edzéssel szemben, majd a család lesz számunkra a legnagyobb érték.

A különböző években a tűzhely lapjai vagy gázégői változó intenzitással égnek. Bármely életszakaszban vagyunk, meg kell határoznunk a prioritásokat, fontos tudnunk, hogy éppen mit akarunk. Ebből felépíthetjük vagy csökkenthetjük az egyes szférák tüzét.

A kiegyensúlyozott élet elérése érdekében a módszereket nem szabad összekevernünk. Mindig ki kell választanunk a számunkra legmegfelelőbbet és aszerint cselekednünk.