Emlékeztek még László Attilára a Csillag Születik-ből? Így néz ki 8 év elteltével

Időről-időre előkerülnek olyan cikkek a neten, melyek régi tehetségkutató showműsorok ifjú győzteseit, versenyzőit veszi elő. A mostani cikkünk is pontosan ilyen. Annak idején egymást követték a jobbnál-jobb műsorok, ahol a világban megbújó tehetségeket szerették volna összeverbuválni. Ennek hatására indult el hazánkban a Megasztár, az X-faktor, a Voice, a Sztárban sztár leszek! és egy régi nagy kedvenc a Csillag születik is. Aki nem nézte volna ezeket a műsorokat annak mondjuk, hogy utóbbiból kerül ki a népszerű Horváth Tomi, aki most a Sztárban sztár leszek! egyik mestere, valamint Varga Viktor, és Tóth Andi kedvese Szabó Ádám is. A Csillag születik más volt, mint a többi műsor ugyanis itt nemcsak azok kerülhettek be, akik szépen tudtak énekelni, hanem akik ügyesen szavaltak verset, vagy akik a csillagokat is letáncolták az égről.

Az egyik nagy tehetség nem más volt, mint László Attila, aki akkor még csak 15 éves volt. a tojáshéj ott volt még a hátsóján, de ő rendületlenül menetelt előre, elképesztően jó produkcióival, amivel minden egyes alkalommal lenyűgözte mind a zsűrit, mind a képernyő előtt ülő nézőket. A versenynek 8 éve lett vége, és Attila nyerte meg a 2011-es versenyt.

Attila, nemcsak különleges frizurájával hívta fel magára a figyelmet, hanem bájos hangjával is. Produkcióiban mindig valami csoda történt. A fiatal tini olyan szívvel énekelte el hétről hétre a dalait, hogy még a zsűri is volt, hogy megkönnyezte.

Viszont mióta megnyerte a versenyt, semmit sem lehet róla tudni. Nem emlékszünk, hogy adott volna ki bármilyen dalt, bár az tény, hogy kezdetben még egy-két rendezvényre meghívták őt, ahol olyan nagy emberekkel énekelhetett együtt, mint Balázs Fecó.

Ez a videó az egyik koncertről származik:

Ha most mindenki végez egy kis fejszámolást, akkor rájöhet, hogy Attila bizony felnőtt férfivá érett. Minket nagyon érdekelt, hogy mi van mostanság az arany torkú fiúval, mivel tengeti a mindennapjait, egyáltalán Magyarországon él-e és a többi.

Nos, az már kiderült, hogy a verseny után az erdélyi származású fiú, megkapta a agyar állampolgárságot, illetve, hogy mind a mai napig énekel. A már 23 éves fiatal felnőtt nagyon-nagyon sokat utazik, többször repüli át az óceánt és látogatja meg amerikai barátait. Ezen kívül több európai országba is ellátogatott, valamint Ausztráliában is járt már. Igazi világjáró lett belőle. Na, de hogyan is néz ki most Attila? Mutatjuk:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

László Attila (@laszloattila96) által megosztott bejegyzés,

Ahogy látjuk, a mosolya még mindig a régi, viszont megszabadult hatalmas hajától. Ezen a fotón épp Monte Carloban van.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

László Attila (@laszloattila96) által megosztott bejegyzés,

Azt nem tudjuk, hogy csak hobbi szinten jár-e Amerikába, vagy van-e esetleg más oka, például zenei tanulmányokat folytat ott. Mindenestre, nagyon sok képet posztol saját Instagram oldalára, melyet majdnem 7000-en követnek. Elhoztunk még pár képet róla, hogy lássátok milyen sokat változott.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

László Attila (@laszloattila96) által megosztott bejegyzés,

Szerintetek is sármos fiatalember lett belőle?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

László Attila (@laszloattila96) által megosztott bejegyzés,

Ti mit gondoltok?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

László Attila (@laszloattila96) által megosztott bejegyzés,