Mind szembesülünk váratlan problémákkal, ám a nők képesek azt a legjobban kezelni. Valahogy isten adta tehetséggel rendelkeznek, hogy képesek legyenek humorral kezelni bizonyos szituációkat. Ez nagyon hasznos tud lenni, mert a humorral nagyon sok kellemetlen és kényes helyzetből ki tudják vágni magukat. Mostani posztunkban 15 olyan hölgyeményt hoztunk el, akik bizonyítják, hogy ez az állítás igaz.

1, A webáruház azt írta, hogy küldenek egy mintamaszkot, hogy le tudjam tesztelni. Nos, ez volt a csomagban.

2, Néhány srác lakott előttünk ebben a lakásban és a minap erre jártak, és becsöngettek, hogy lássák milyen lett. Megkérdeztem tőlük, hogy került lyuk a plafonba, mire ők ezt a képet mutatták meg. Mindenre számítottam, csak erre nem.

3, Én mikor kinyitom reggel a szemem és én mikor kész vagyok, hogy kilépjek a házból.

6, Amikor utaztam hazafelé láttam, hogy egy nő előttem telefonál. Amikor kicsit közelebb hajoltam, hogy elolvassam kivel beszél, ezt a feliratot olvastam a telefonon:

“Az én tökfej férjem”

7, A macskám úgy gondolta, hogy a rúzsom tökéletes lesz neki arra, hogy játsszon.

8, A nagymamám mindig úgy fogalmazott az unokatestvéremről, hogy a fura frizurájú. Nem tudtam mire gondol, erre mutatott egy képet:

9, A férjem és én úgy döntöttünk tavaly, hogy összeházasodunk. A ceremóniára a hátsó kertünkben került sor és a fotós ezt a pillanatot kapta lencsevégre.

10, Szerettem volna egy szuper képet a Bahama szigeteken, ám azzal nem számoltam, hogy vérengző fenevadakba futok. Nem baj, azért kiposztoltam.

11, Anyám olyan sok barátnőjével veszett össze, hogy ezen a fényképen már csak az ő feje maradt meg.

12, Nos nem is olyan egyszerű fent maradni egy ilyen úszógumin, matracon, mint ahogy az Instagramon tűnik.

13, A tesóm véletlenül olyan fésűt vett, amiben penge is volt, így egy mozdulattal egy csomó hajtól megszabadult.

14, Le kellett vágnom ennek a képnek az alját, mert a macskám így belekapaszkodott a ruhámba.

15, Barnító sprayt kaptam ajándékba és úgy döntöttem kipróbálom. Nos túlságosan is lehúztam a hajhálót így most ilyen a fejem.

Ti jártatok már így?