Egy tanulmány keretein belül kimutatták, hogy a napi nyolc óra alvás igen is fontos az egészség megtartása szempontjából. Az alváshiány jelentősen befolyásolja a mentális és a fizikai egészséget. Az Egyesült Államokban csupán az emberek 40%-a tudja kialudni a nyolc óráját. Sajnos azonban az emberek java része nincs tisztában azzal, hogy milyen súlyos következményei lehetnek, ha nem pihenik ki magukat. A mai cikkünket azzal a céllal hoztuk létre, hogy bemutassuk nektek, mi is történik a testtel, ha nyolc órát alszol napi szinten.

1, Gyorsabban tanulsz meg új dolgokat.

A kevés alvás nagyon intenzíven tudja befolyásolni a koncentrációkészséget valamint az emlékezőtehetséget. A tudósok megerősítették, hogy az agy alvás során dolgozza fel az új információkat. Szóval ha elegendő időt fordítottál az alvásra, akkor az elméd és a tested is sokkal frissebb lesz reggel. Ez jó hír az egyetemi, főiskolai hallgatók számára, ugyanis nagyban megkönnyíti a tanulási folyamatokat.



2, Gyorsabb gondolkodás, fokozott koncentrációkészség.

Ha rendszeresen kialszod a nyolc órádat, akkor sokkal jobban fogsz tudni koncentrálni bizonyos dolgokra. Hatékonyabban oldod meg a problémákat és optimális szinten fog működni a szervezeted valamint az elméd. Sokkal reálisabb döntéseket tudsz meghozni és világosabban látod a helyzeteket.



3, Segít szinten tartani a súlyodat.

Tanulmányok kimutatták, hogy a testünk alvás közben egy bizonyos leptin nevű hormont termel, amit a fehér zsírsejtek gyártanak. Ezek nagy mértékben befolyásolják a hízást és a fogyást. Ez a hormon szabályozza, hogy szükségünk van-e még ételre vagy nincs. Ha nem hagyunk elegendő időt a pihenésre, akkor az egyensúly felborul és akár leptin rezisztencia is kialakulhat, aminek következtében az ember egyre több és több ételt kíván.



4, Javul az egészség.

Tudósok tanulmányai kimutatták, hogy a nyolc óra alvás nemcsak csökkenti a stresszt, de megakadályozza a magas vérnyomás és koleszterin kialakulásának kockázatát is. Az alváshiány komoly szív és érrendszeri megbetegedésekhez is vezethet.



5, Megakadályozza a cukorbetegség kialakulását.

Kutatások szerint az alvás nagy mértékben befolyásolja a vércukorszint illetve az inzulinérzékenység szabályozását. Ennek eredményeképp a nyolc óra alvás képes megakadályozni a 2. típusú cukorbetegséget. Ha valaki kevesebbet alszik, akkor nő a betegség kialakulásának kockázata.



6, Gyorsabb gyógyulás.

Tanulmányok bebizonyították, hogy testünk úgynevezett "alvó üzemmódba" kapcsol betegség esetén, hogy hamarabb felgyógyuljon belőle. Ilyenkor tud a szervezet a leghatékonyabban küzdeni a vírusok ellen.



7, A bőr egészségesebben néz ki.

A bőr nagyon sok mindenről tud árulkodni, hiszen ez a legnagyobb szövet, ami beborítja testünket. Rendszeresen ki van téve az időjárási viszonyoknak, az UV sugárzásnak és a pornak is ezért fontos, hogy vigyázzunk rá. Nyolc óra alvás esetén a bőr rengeteget javul, ami másnap szemmel látható lesz mások számára.



8, Biztonságosabb vezetés.

Mind voltunk már fáradtak és ingerlékenyek vezetés közben, ami az alvásnak tudható be. Egyes tanulmányok szerint azok a sofőrök, akik nem aludták ki a nyolc órájukat, sokkal ingerlékenyebbek voltak, sőt mi több vezetési stílusuk is nagyon hasonlított egy ittas járművezetőéhez.



9, Javul az egyensúly.

Ha sikerül kialudnunk a nyolc óránkat, akkor sokat javul a koordinációs képességünk. Ezzel megakadályozható, hogy balesetet szenvedjünk el, vagy különböző sérüléseket szerezzünk.



Te hány órát szoktál aludni?