Ezek a zseniális művészek, egyedi módon ábrázolták, a leghíresebb képregény karaktereket.

Biztos nem vagyunk egyedül, akik úgy érezzük egy kicsit üresebb lett az életünk miután kedvenc szuperhős csapatunk, a Bosszúállók kalandjai véget értek. Sokan nem ezt a végkimenetelt szerették volna, mint ami a mozivásznon köszönt vissza, és sokakat meg is ríkatott annak a két remek és ikonikus szereplőnek az elvesztése, akik miatt Marvel a Marvel. Több rajongó is felháborodását fejezte ki, ám a helyzeten ez mit sem változtatott, hiszen hőseink levették magukról szuperhős jelmezeiket és bizony szögre akasztották. A Marvel persze nem hagyja fanatikusait szuperhős gárda nélkül ugyanis nemsokára debütál az új “Eternals” csapat, akiknek története a Bosszúállók: Végjáték című film eseményei után veszi kezdetét.

Ennek ellenére, mind a mai napig fel-feltűnnek olyan műalkotások, képek, rajzok, horgolt babák…stb, melyek a Bosszúállók karaktereit ábrázolják. Mai cikkünk főszereplői “camrynillustrations” és az “art.nerdworld” is szerette volna bizonyítani mekkora rajongók is valójában, és olyan rajzokat készítettek, amik tökéletesen visszaadják az adott szereplő megjelenését. Természetesen nemcsak Marvel, hanem DC karaktereket is rajzolnak, vagyis úgy tűnik jócskán beszippantotta őket a szuperhősök világa. No de beszéljenek helyettünk zseniálisan kivitelezett képeik.

1, RIP – Fekete Párduc / T’Challa – Megszemélyesítője: Chadwick Boseman

2, Thor – A mennydörgés istene – Megszemélyesítője: Chris Hemsworth

3, Méreg / Eddie Brock – Megszemélyesítője: Tom Hardy, Topher Grace.

4, Fekete Özvegy / Natasha Romanoff – Megszemélyesítője: Scarlett Johansson

5, Thanos – Megszemélyesítője: Josh Brolin

6, Pókember / Peter Parker – Megszemélyesítője: Tobey Maguire, Andrew Garfield, Drake Bell, Tom Holland. J. Jonah Jameson – Megszemélyesítője: J. K. Simmons.

7, Amerikai kapitány / Steve Rogers – Megszemélyesítője: Chris Evans

8, Joker – Megszemélyesítője: Heath Ledger, Joaquin Phoenix

9, Űrlord / Peter Quill – Megszemélyesítője: Chris Pratt

10, Vörös Koponya / Johann Schmidt – Megszemélyesítője: Hugo Weaving

11, Sólyom / Sam Wilson – Megszemélyesítője: Anthony Mackie

12, Pókember / Peter Parker – Megszemélyesítője: Tom Holland

13, Batman / Bruce Wayne – Megszemélyesítője: Ben Affleck, Christian Bale, Adam West, George Clooney…stb.

Szerintetek is zseniálisan megrajzolták ezeket a karaktereket és szereplőket?

Add Comment