Ezt jósolta Nostradamus 2021-re – A jövő év pusztítóbb lesz, mint eddig bármelyik

A francia asztrológus, fizikus, író, a reneszánsz kiemelkedő egyénisége, Michel de Nostredame jövendölései közismertek. Próficiák című könyve 1555-ben jelent meg. A 942 négysoros vers pedig még napjainkban is nagy hatással van az emberekre. Hogy miért? Mert a Nostradamus által megjósolt események bizony bekövetkeztek vagy be fognak következni. Azonban ennek ellenére is többen kételkednek jóslataiban, könyvének egyetlen betűjét, szavát sem veszik komolyan.

Nostradamus olyan eseményeket látott előre, mint Hitler hatalomra kerülése, az 1666-os londoni tűzvész, sőt, sokak szerint a jelenleg tomboló és pusztító koronavírus-járványt is megjósolta. Az pedig elképesztő, hogy mi vár ránk jövőre, azaz 2021-ben, ha az asztrológus jóslatai valóban bekövetkeznek.

Nagyon vártuk már az év végét, ami néhány napon belül be is következik és bíztunk abban, hogy 2021 feloldozást hoz, hiszen a járvány az egész idei évet és életünket is tönkretette. Azonban, ha Nostradamus jóslatait vesszük figyelembe, akkor 2021 sajnos nem lesz könnyebb, sőt, még sokkal rosszabb lesz az idei évnél is.

Nostradamus jóslatainak többsége ugyan nem vált be, hiszen nem jött el a világvége sem, de az imént felsoroltak mellett megjövendölte a második világháborút, az atombomba létrehozását, John F. Kennedy meggyilkolását és a 2001-es szeptember 11-i terrortámadást is. Tette mindezt évszázadokkal ezelőtt.

Mivel Nostradamus megjósolta a történelem legnagyobb fordulópontjait, így nem jó sok jó várható 2021-ben sem. A francia asztrológus szerint a következők fognak bekövetkezni jövőre.

Zombi apokalipszis

Nostradamus jóslata szerint egy orosz tudós egy biológiai fegyverrel áll elő, ami mesterséges úton változtatja majd zombikká az embereket. A folyamat végén az emberiség kihal, ez pedig a világ végét jelenti.

Bibliai éhínség

Az asztrológus szerint jövőre még eddig soha nem látott éhínség következik be. “A Nagy Mozgató megújítja a korokat” – fogalmazott. Ennek alapján a pestisjárvány mellett bibliai éhezés elé nézünk.

Napviharok

Nostradamus harmadik jóslata szerint komoly napviharok jelentenek majd nagy kihívást az emberiség számára. Mint írja, “látni fogjuk a víz felemelkedését és a föld alázuhanását”. A jóslat szerint tömeges migráció veszi kezdetét, ami miatt bolygóméretű háborúra számíthatunk a megmaradt erőforrásokért.

A Földet eltalálja egy aszteroida

2021-ben több természeti csapás van kilátásban, többek között egy a bolygót érő aszteroida találat miatt. Állítása szerint legnagyobb eséllyel ez május 6-án következik majd be, amikor is a 2009 KF1 jelű kisbolygó megközelíti a Földet. Az aszteroida becsapódása 230 kilotonnás robbanást idéz elő, ugyanis az aszteroida mérete megegyezik a gízai piramiséval. Ez pedig azt jelenti, hogy tizenöt hiroshimai atombomba felrobbanásával lesz egyenlő.

Pusztító földrengés

2021. november 25-én bőven lesz félnivalójuk a Kaliforniában élőknek, legalábbis Nostradamus szerint. Az asztrológus erre a napra nagy erejű földrengést jósolt, ami rengeteg ember halálát okozza majd, emellett pedig több további csapást is előidéz.

Chipet ültetnek a katonák agyába

Nostradamus hatodik jövendölése szerint chipet ültetnek majd a katonák fejébe. Ez azt jelenti, hogy szuperkatonákat hoznak létre, akik segítenek az emberiség megmentésében.

Szóval, 2021-ben gazdasági összeomlás várható, eljön a mesterséges intelligencia kora, háború tör ki, továbbá szembe kell néznünk földrengéssel, hurrikánokkal, tengerszint emelkedéssel, szökőárokkal, aszteroidával és éhínséggel is. Ha pedig ez nem lenne, akkor zombi les belőlük.

Nostradamus jóslatai szerint soha nem látott csapások várnak ránk, amiket képtelen leszünk túlélni és az emberi faj örökre eltűnik a Föld felszínéről, ha bolygónk megmarad egyáltalán.

Add Comment