Félbeszakította az aktust, mert partnere elfelejtett óvszert húzni – Erre a reakcióra azonban nem volt felkészülve

Egy párkapcsolatban az a legfontosabb, hogy képesek legyünk egymással kommunikálni, illetve megtalálni a közös nevezőt, de mindenekelőtt tisztelni a másik véleményét valamint úgy szeretni ahogy van. Kamilával sajnos nem ez történt. Hiába érezte magát a kapcsolat elején a mennyországban, hamar rá kellett jönnie, hogy ez nem lesz hosszú életű, nem feltétlenül miatta, hanem inkább partnere hozzáállása miatt. Történetét közzétette az interneten, hogy mások is okulhassanak belőle.

“Kezdjük azzal, hogy már régóta ismertem Sebastiant és nagyon kedves srácnak gondoltam. Szókimondó, vicces, intelligens, valamint tudja mit akar az élettől. Egy nap elhívott randira. Moziba mentünk utána pedig vacsorázni. Tudtam, hogy valami igazán komoly dolog kerekedhet ebből. Örültem, hogy valaki ennyire érdekesnek talált egy vonzó nőt.

A moziban egész vetítés alatt nevettünk, vacsoránál pedig megállás nélkül beszélgettünk. Aztán randiztunk a parkban, harmadik alkalommal biciklizni és fagyizni mentünk, a negyediken pedig már meghívott magához. Gondolom nem kell ecsetelnem, hogy végződött az este. Mindenesetre csodálatos volt, és azt hittem, magával a herceggel találkoztam.

Egyvalami azonban zavart. Együttlét során Sebastian nem kérdezte meg, hogy védekezzünk-e. Magabiztosan, szemrebbenés nélkül tette azt, amit kell anélkül, hogy gumit húzott volna. Azért nem szóltam neki, mert spirált használtam, így nem aggódtam viszont ő ezt nem tudta, így furcsa volt, hogy nem védekezik. Romantikus pillanat volt így nem zavartam meg.

Másnap és azután is megismétlődött a helyzet. Sebastian nem mutatott érdeklődést a fogamzásgátlás iránt, és ez már kezdett zavarni. Egy idő után elmondtam neki, hogy fogamzásgátlót használok, így nem kell aggódni a védekezés miatt. Elmosolyodott, megcsókolt, majd felkelt reggelit készíteni.

A következő hónapok csodálatosan teltek. Meg voltam győződve arról, hogy végre megtaláltam életem szerelmét. Egy nap viszont rosszul éreztem magam. A hasam fájdult meg, de annyira fájt, hogy nem bírtam elviselni. Néhány óra múlva elmentem a nőgyógyászhoz és elvégeztettem néhány vizsgálatot. Azt mondta, hogy petefészekcisztáim vannak, melyek valószínűleg fel fognak szívódni, de más vizsgálatokat is el kell végezni és két hónap múlva vissza kell mennem. Annyira nem paráztam be, de megkértem a dokit, hogy távolítsa el a spirált.

Sebastian ekkor nem volt a városban, mivel néhány napig üzleti úton volt. Négy nappal később találkoztunk majd csókolózni kezdtünk. Rövid időn belül az ágyban kötöttünk ki és már majdnem megtörtént az egyesülés, mikor rájöttem, hogy nincs bent a spirál. Megkértem Sebastiant, hogy vegyen fel óvszert. Ekkor rám nézett és elutasítóan azt mondta: “Tréfálsz velem? Miért kellene nekem felvennem? Végül is a te kötelességed, hogy védekezz.

Köpni-nyelni nem tudtam. Felültem és néztem, hogy biztos ugyanaz a személy-e. Nem tudtam semmit mondani neki. Ekkor ő folytatta. “Ki az, aki teherbe esik? Kinek a hibája a nőé vagy a férfié? Ha egy nő teherbe tud esni, akkor neki kellene figyelnie a védekezésre, hogy a terhesség ne következzen be.

Nem akartam elhamarkodott következtetéseket levonni ezért egy komoly beszélgetést folytattunk az ügyben. Ezután pontosan tudtam, hogy soha nem lehetünk egy harmonikus és boldogságban élő pár. Azzal állt elő, hogy a nőknek kell gondoskodni arról, hogy ne legyenek terhesek. Számomra ez nevetséges és soha nem fogom megengedni, hogy egy férfi ilyen legyen velem. Szakítottam vele és megkértem, hogy soha többet ne keressen.”

Te mit tettél volna?