Így néz ki egy 31 éves nő, aki közel 100 kilótól szabadult meg. Büszkén vállalja a kinézetét!

A túlsúly az egész világon óriási problémát tud okozni és nem csak arról beszélünk, hogy egészségügyileg meg tudja viselni a szervezetet, hanem mentális problémákat is generálhat. Például önbizalomhiányt idézhet elő. Fontos megvizsgálni, hogy miért is alakul ki valakinél a túlsúly, mi az a külső tényező, ami miatt elkezd hízni. Sokan gyerekkori bántalmazás, sértegetés miatt menekülnek az evésbe, de a depresszió egyik tünete is lehet. Ettől pedig nagyon nehéz megszabadulni.

Cikkünk főszereplője egy 31 éves nő, név szerint Ceara Dowell, aki már nagyon korán megtapasztalta milyen ha a társai a súlya miatt bántják őt. Tudni kell róla, hogy tiniként zaklatták őt, és bántalmazás áldozata is lett. Mivel nem tudta feldolgozni a történteket az evésbe menekült és azáltal lelt rá egyfajta nyugalomra.

Ez persze ahhoz vezetett, hogy jelentősen meghízott. Az akkor még nagyon fiatal lány napi szinten gyorséttermi kajákon élt, sült csirkét evett, és cukros, édes üdítőket ivott. Egy nap körülbelül 4000 kalóriát vitt be szervezetébe.

Az iskolában a társai rendszeresen csúfolták és gúnyolták testalkata és súlya miatt. A középiskolai évei alatt sem tudott lefogyni, sőt épp ellenkezőleg, plusz 20 kilót szedett magára, így a mérleg már 120 kilót mutatott. 20 éves kora után 4XL-es ruhákat volt kénytelen hordani, mivel súlya addigra elérte a 160 kilogrammot.

Nagyon fiatalon férjhez ment, de házassága olyan volt, mint amilyenről álmodott. Tiszta szívéből szeretett volna gyermeket, de sajnos többször is elvetélt, ez pedig még inkább rányomta bélyegét a hangulatára és a depressziójára. Ekkor már szeszes italokhoz is nyúlt.

Ceara 2015-ben elveszítette nagymamáját, és ez volt az a pont, amikor rájött, hogy az élet mennyire múlandó és a test mennyire törékeny. Úgy döntött változtat az életén. Dowell ezek után kilépett rossz házasságából és tudatosan kezdte élni életét.

A rendszeres úszással, a szeszes ital és a cukros üdítők kiiktatásával sikerült 20 kilót leadnia. Ezután még jobban odafigyelt étkezésére, és egy keto diétát kezdett folytatni. Aki próbálta már ezt az tudja, hogy ilyenkor a szénhidráttartalmú ételek fogyasztását leredukálják, míg a zsírokét megemelik. Ez további 40 kiló mínuszhoz vezetett. 7 napból 4-szer lejárt az edzőterembe, ahol folyamatosan kardiózott és egy-egy súlyzós edzést is beiktatott. Otthon általában egy órát szokott jógázni. Ennek az életvitelnek hála 160 kilóról 63-ra fogyott, viszont még mindig nem volt boldog.

A bőre nem volt képes követni illetve lépést tartani ezzel a mértékű fogyással. Pontosan emiatt a bőrfelhalmozódás miatt nem szeretett Dowell tükörbe nézni. Ennek ellenére nem adta fel, ugyanis addig dolgozott és spórolt míg össze nem gyűlt a pénz a bőreltávolító műtétekre. Ez nagyjából 8 millió forintnak megfelelő összeg volt.

Tény, hogy testét műtéti hegek borítják be, ám ezt nem bánja, ugyanis ezek emlékeztetik őt arra, hogy mennyi mindent elért és mit tett le az asztalra, hogy célt érjen. Szerencséjére a szerelem is rátalált és most boldog házasságban él.

Már annyi önbizalmat tudott szerezni, hogy nem fél megmutatni régi és új alakját a nagyvilágnak, sőt, Instagram oldalára rendszeresen posztol, hogy másokat is inspiráljon, illetve ő maga se feledje el, honnan indult.

Elmondása szerint nem csak kitartás kérdése az, hogy valaki le tud fogyni, hanem fontos a mentális felkészültség is. Ha erre valaki nem áll készen, akkor a cél is nagyon messze lesz.

Téged is inspirált Ceara története?