Néhány ember igazán rendkívüli és már nagyon korán megmutatja, hogy ő nem egy átlagos gyermek. Sokan különböző tudomány és művészeti ágakban valamint a sportban csillogtatja meg tudását és olyan eredményeket érnek el, amin a legtöbben csak pislognak. Ezek az eredmények legtöbbször a magas intelligenciához kapcsolódik, ami lehetővé teszi a kis zsenik számára, hogy felhívják magukra a legjobb mentorok, szakemberek figyelmét. A történelem során nem egy és nem két ember volt, aki gyerekként kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A mai posztunkban 10 ilyen személyt mutatunk be nektek. Ők már gyerekkorukban is nagyon komolyan vették a tanulás és a munka világát, így bizony lehetne tőlük tanulni.

1, Jacob Barnett

Jacob 1998-ban látta meg a napvilágot, majd hamar kiderült, hogy autizmusa van. Az orvosok azt mondták a szüleinek, hogy 2 éves kora után nagy valószínűséggel nem fog sem olvasni sem beszélni. Jacob valamilyen csoda folytán megcáfolta az orvosok jóslatát. Egyik nap elkezdett beszélni, de szülei nem értették.Mint kiderült a fiú négy különböző nyelven beszélt anyanyelvi szinten. Iskolásként fizikaórákat vett az Indianai Egyetemen, majd 8 évre rá kibővítette Einstein relativitáselméletét. 12 éves volt, mikor első fizikai tanulmányát írta, és 15 évesen ő lett a legfiatalabb kutató a waterloo-i Perimetrikus Fizikai Intézetben.

Jelenleg 22 éves.

2, Akrit Jaswal

Akrit 1993-ban született és korán kiderült, hogy rendkívüli tehetsége van szinte minden téren. 10 hónaposan tette meg első lépéseit, és 2 éves korában már képes volt írni és olvasni is. 5 évesen folyékonyan tudta olvasni Shakespeare angol nyelvű drámáit. Akrit rajongott az orvostudományért és 7 évesen mindenféle előképzettség nélkül elvégezte legelső műtéti beavatkozását. 11 évesen kezdte meg tanulmányait az egyetemen, és IQ-ját kb. 146-ra becsülik. Története futótűzként kezdett el terjedni az interneten és hamarosan már mindenki ismerte nevét.

Jelenleg 27 éves.

3, Onafujiri Remet

Onafujiri Remet 2010-ben született Nigériában. Még csak 3 éves volt, amikor Lagos utcáit járva fotózni kezdett. 4 éves kora előtt sikerült elkészítenie legelső fotókiállítását. Tény és való, hogy tehetségéhez hozzájárult az is, hogy édesapja fotográfus és grafikus, anyja pedig a művészi fejlődés egyik nagy előmozdítója, támogatója volt.

Jelenleg 10 éves.

4, Dakota Fanning

Dakota nevét már szerte a világon ismerik, hiszen rendkívül keresett és elismert színésznő. Karrierje gyerekkorában kezdődött, 5 évesen egy komplett megbeszélést tudott tartani megállás nélkül. Anyja beíratta őt egy dráma tanfolyamra és 7 éves korára jelölték a legjobb színésznő szövetségi díjra, a “Nevem Sam” című filmben látott alakítása miatt. Ő lett a legfiatalabb színésznő, akit jelöltek erre a díjra.

25 éves korára számtalan díjat bezsebelt már és több jelölést is kapott a munkái miatt. Eddig több, mint 30 filmben, TV-showban szerepelt, köztük a “Jóbarátokban” és a “Volt egyszer egy Hollywood-ban” is.

Jelenleg 26 éves.

5, Polgár Judit

Judit magyar származású sakkjátékos, akit a történelem egyik legjobb és legügyesebb sakkozójának tartanak. Még csak 15 éves volt, amikor elnyerte a nagymester címet, ennek tükrében pedig ő lett a legfiatalabb ember, aki megszerezte ezt a címet. 2002-ben Garri Kimovics Kaszparov nemzetközi nagymester sakkozót is legyőzte. 2014-ben visszavonult a verseny világától és két szép gyermekét neveli.

Jelenleg 43 éves.

6, Taylor Wilson

Taylor 1994-ben látta meg a napvilágot, és már korán elkezdett érdeklődni a fizika iránt. 14 évesen készítette el, legelső atomfúziós reaktorának felépítését. A történelem legfiatalabb embere, aki ekkora eredményt ért el. Projektjével megnyerte az első helyet az Intel Nemzetközi Tudományos és Műszaki Vásárán.

Jelenleg: 26 éves.

7, Quvenzhané Wallis

Quvenzhané 2003-ban született. 9 évesen szerepelt “A messzi dél vadjai” című filmben, amiben annyira jól teljesített, hogy több filmdíjra is jelölték sőt meg is nyerte azokat. A legfiatalabb színésznő, akit a “Legjobb Színésznő” kategóriában jelöltek az Oscaron. Szerepelt egyébként a “12 év rabszolgaság” című filmben is

Jelenleg 16 éves.

8, Alma Deutscher

Alma 2005-ben született Angliában és már korán megcsillogtatta zenei tudását. 2 évesen kezdett el zongorázni, 3 évesen pedig hegedülni. 4 éves volt, mikor legelső dalát komponálta és 6 évesen már kézzel írta őket. 7 éves volt, amikor elkészítette legelső jelentősebb zenei művét. Azóta rengeteg szonátát, operát írt, koncerteken lépett fel és sokan a legtehetségesebb előadóművésznek tartják. Régebben Mozarthoz hasonlították, ám ennek annyira nem örül, mivel nem akarja, hogy bárkivel is összehasonlítsák.

Jelenleg 15 éves.

9, Phoebe Cai

Phoebe Cai egy olyan tehetséges lány, aki kutatásokat végez a Pennsylvania-i Egyetem Orvosiskola kutatási projektének adatelemzésében. 14 évesen nyolcadik lett a MIT matematikai versenyen, és harmadik lett a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián. 2012-ben megnyerte az első helyet a Princetoni Egyetemi Matematikai Versenyen, hogy diplomát szerezhessen.

10, Dylan Toh

Dylan Toh már fiatalon szomjazott a tudásra, és mindent meg akart tenni, hogy gyarapítsa is azt. Dylan annyira okos volt matematikából, hogy nem volt már neki elegendő az a szint, amit tanult, ezért kérvényezte a szingapúri oktatási minisztériumnál, hogy magasabb szinten tanulhassa azt. A minisztérium jóváhagyta, majd egy középiskolai tanárral kezdett tanulni. 12 évesen már jóval magasabb szinten űzte a matematikát. A fiú több matematikai problémára bukkant és a “Brilliant.org” szervezettel valamint a Michigan-i Egyetemen egyik mentorával is felvette a kapcsolatot.

A Farrell Wu-val folytatott mentori ülésein elvont lineáris algebrát tanulmányozott. Mentora szerint megérdemelné a legmagasabb szintű ösztöndíjat is a legmagasabb szintű amerikai egyetemeken. Szerinte a legtöbb főiskolai hallgató megirigyelné Dylan képességét és ötleteit.

Ti ismertek még ilyen zseniket?