Íme a világ 30 legötletesebb karácsonyfája

A karácsony egyik legmeghatározóbb pillanata az, amikor a fát díszítjük. Egyesek nagyon precízek tudnak lenni benne. Mindennek milliméter pontosan stimmelnie kell. Az összes dísznek egyenlő távolságra kell lennie egymástól. Ebben általában a nők azok, akik nem ismernek kegyelmet. A legmeghittebb napon is képesek összeveszni a családdal, mert éppen ferdén áll a fa. Jó, ez valahol érthető, hiszen ők már reggel óta a konyhában sütögetnek. A többiek meg vélhetőleg zabálnak és nézik a tévét.

Ma olyan gyűjteményt hoztunk nektek, amilyet még nem láttatok. A különböző szakmák művelői egyedi stílusban díszítették fel a karácsonyfájukat. Úgy, hogy az passzoljon a hivatásukhoz. Esetleg másoknak is ötletet adhatnak vele. Na persze nem fog mindenki gázpalackokból fát építeni, de ettől még jókat mosolyoghatunk a következő képeken.

Lássuk hát a válogatást.

Ezt egy lengyel könyvtárban lehetett látni. A könyvtárosok készítették.

Egy gazdász karácsonyfája. Paprikákból.

Az Irakban szolgáló katonáknak ez jutott…

A Holland Vakvezető Kutya Alapítvány sajátságos karácsonyfát készített.

Egy csapat vegyészmérnök, úgy gondolta, hogy ez lenne a legkifejezőbb.

Egy mobil bolt üveglapokból készített karácsonyfát.

Balettcipők a London Colosseumban. Az angol nemzeti operában.

Ez egy bakteriális karácsonyfa.

Karácsonyfa a szupermarketben.

Ez a gazda bálákból készített karácsonyfát.

A múzeum dolgozói csinálták.

Claridge Hotel karácsonyfája 100 esernyőből

Egy gázipari társaságnál dolgozom. Ez az idei karácsonyfánk

Ruházati bolt karácsonyfája

Az informatikus srác csinálta a cégünknél.

Valaki az egyszerűségre törekszik.

A labor dolgozói készítették.

Egy whiskey gyár előtt állították ezt a karácsonyfát

Pizza-karácsonyfa.

Ez a karácsonyfa banából készült.

Valaki, monitorból készített karácsonyfát.

A helyi egyetem enciklopédiákból készített karácsonyfát.

A biciklisbolt fogaskerekekből csinált karácsonyfát.

A kémia tanszéken is unatkoztak, úgy látom.

A Vilnius repülőtér dolgozói karácsonyfát készítettek elkobzott tárgyakból

Egy pékség, ahol bucikból csináltak fát.

Yeovil egyik legforgalmasabb útjának dolgozói megpróbáltak egy kis ünnepi hangulatot hozni.

Jagermeister karácsonyfa.

Karácsonyfa az IT-részlegen.

Fraktál karácsonyfa a Cambridge Matematika Tanszéken

Mit gondoltok? Melyik a legmenőbb? Írjátok meg a véleményeteket kommentben.