Íme néhány dolog, ami akkor történik a testeddel, ha abbahagyod a só fogyasztását

A legtöbb ember törekszik arra, hogy a lehető legminimálisabban fogyasszon sót, vagy sóban gazdag ételeket. Vannak, akik igyekeznek teljesen elhagyni ennek fogyasztását, mert azt gondolják, hogy ezáltal sokkal egészségesebbek lesznek és nem lesz annyi betegségük, problémájuk, mintha fogyasztanák. Mindenkit el kell szomorítanunk, ugyanis ez nem fogja semmilyen formában könnyíteni az ember életét, mivel a sóban olyan fontos elektrolitek vannak, melyek segítik a test és a szervezet normális, megfelelő működését. Mielőtt végérvényesen száműznéd az életedből először tudd meg, hogy milyen hatásai lesznek a szervezetedre. Mai posztunkban összeszedtük azokat a dolgokat, melyeket negatív módon hat a só elhagyása.

1, Súlygyarapodáshoz vezethet

Sokan nem is gondolják, hogy a só mennyire fontos a szervezet számára. Ha alaki teljes mértékben elhagyja a sóbevitelt, vagy korlátozza annak mennyiségét a szervezete egy idő után nem kívánatos eredményeket fog produkálni, ami akár súlygyarapodásban is megmutatkozhat. De nemcsak a test azon részein, melyek leginkább ki vannak téve a hízásnak, gondolunk itt combokra, fenékre, hasra, hanem az arc is. Emellett a bőr hajlamosabb lesz a kiszáradásra, az izmok pedig fáradékonyabbak lesznek.

2, Hatással van a szívre

Tény és való, hogy néhány éve kimutatták, hogy az alacsony nátriumtartalmú étrend pozitív hatással van a szívre és az érrendszerre, különösen a szívproblémákkal küzdők életére, ám mivel minden ember és szervezet más így nem biztos, hogy ez mindenkinek hatásos, főleg annak nem, akinek makk egészséges a szíve. Egy tanulmány keretein belül kiderült, ha kevesebb ételt fogyasztunk, de abban sokkal több mennyiségű só van mint amennyit ténylegesen lehetne fogyasztani az súlyosbítja a már alapjáraton meglévő szívbetegségünket.

3, Növelheti az inzulinrezisztenciát

Egy másik tanulmány keretein belül viszont arra jöttek rá, hogy a nem optimális mennyiségű nátrium étrend képes negatív módon befolyásolni az inzulinrezisztenciát. Ez azt jelenti, hogy a szervezet nem reagál jól az inzulinra, mely egy magasabb cukorszint kialakulását eredményezi. Annak érdekében, hogy ne legyen valakiből cukorbeteg, fontos, hogy betartson néhány alapvető dolgot, például a megfelelő étkezést, sportolást.

4, Kiszáradás jelei üthetik fel a fejüket

Amikor a nátrium szintje elkezd csökkenni a szervezetben, akkor olyan tüneteket tapasztalhatunk, ami nagy mértékben hasonlít a kiszáradás jeleire. Ilyen a szájszárazság, szédülés, fokozott szomjúság, ritka vizelési inger. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy nátrium ide vagy oda a folyadékpótlás nagyon fontos a szervezetnek mert csak akkor tud megfelelően működni. A napi 2-3 liter folyadék elfogyasztása elengedhetetlen az egészség megőrzése szempontjából.

5, Hányinger is tapasztalható

Bizony a koleszterinszintre is nagy hatással van a só mellőzése vagy annak drasztikus csökkentése. A nem megfelelő koleszterinszint képes megtámadni a test bizonyos részeit, viszont a szív a leginkább érintett szer a dologban. Az egyik legszembetűnőbb probléma, amit ilyenkor lehet tapasztalni a rendszeres hányinger és émelygés.

Te mennyi sót eszel?