KeződoldalEmberekMegdőlt a világrekord! - Szerinted meddig tartott világ legrövidebb házassága?

Megdőlt a világrekord! – Szerinted meddig tartott világ legrövidebb házassága?

-

2018-ban új világrekord született, már ami a legrövidebb házasságot illeti. Akkor egy dubaji házaspárnak sikerült feltornászni magát az első helyre, ugyanis frigyük mindössze tizenöt percig tartott. Nos, senki nem gondolta volna, hogy ezt valaha bárkinek is sikerül megdöntenie, de tévedtünk. “Az aranyérmes” egy kuvaiti házaspár lett.

Esetükből mindannyian tanulhatunk, hiszen ennél jobb bizonyíték nem is kell arra, hogy úgy kell ismernünk leendő házastársunkat, mint a tenyerünket. Mai világunkban egyre türelmetlenebbek kevésbé megértőek vagyunk, éppen ezért nagy kockázatot jelent egy olyan komoly döntés, mint az esküvő. Ha valakivel végleg össze szeretnénk kötni az életünket, az azt jelenti, hogy történjen bármi, jóban-rosszban ki kell tartanunk egymás mellett.

A “míg a halál el nem választ” azonban nem mindenkinek jelenti ugyanazt. A menyasszony hercegnőként vonult az oltár elé és mondta ki a boldogító igent, ám a házasságkötő teremből kifelé történt valami egészen elképesztő.

Az anyakönyvvezető férjjé és feleséggé nyilvánította a párt, néhány perc múlva azonban már véget is ért a frigy. Az újdonsült feleség teljesen kiborult, ugyanis férje ostobának nevezte őt a vendégek előtt.

Az esküvőn résztvevők elmondása szerint a feleség azután döntött így, hogy a házasságkötő teremből kifelé megbotlott és elesett. Férje azonban nem segítette fel őt, hanem ehelyett ostobának nevezte a násznép előtt. A feleség annyira kiakadt ezen, hogy azonnal visszafordult és követelte, hogy bontsák fel meg a házasságot. A frigyet intéző bíró eleget is tett a nő kérésének.

A kuvaiti pár házassága mindössze három percig tartott. Mivel a tinta is alig száradt meg a házassági szerződésen, a hivatalos szervek engedélyezték a frigy felbontását. Ezzel pedig ez lett Kuvait és a világ legrövidebb házassága.

Válóperes ügyvédek érdekes történeteket meséltek arról, karrierjük során mik voltak a legelképesztőbb válóokok.

“A férj azt szerette volna, hogy a gyerekei örököljék az egész birtokát, de nem akarta, hogy elmondjuk a feleségének. Azt szerette volna, hogy a felesége jelenlétében elkészített végrendeletet később semmisítsük meg, és fogalmazzunk egy újat a tudta nélkül. Azonban a feleség megtalálta azt az e-mailt, amelyben a férj ezt a kérését közölte, és ezzel rövid időn belül vége is lett a házasságuknak.”

“Egy házaspár a macska miatt vált el. A feleség fehér bundája miatt hógolyónak hívta a macskát, és azt szerette volna, hogy csak nedves tápot, vagy csirkemellet egyen kedvence. A férj viszont Lily-nek szólította a macskát, és úgy gondolta, hogy csak száraz tápot szabad adni neki. Egy évig vitatkoztak ezen, majd végül elváltak.”

“Apám válóperes ügyvéd volt. Volt olyan ügyfele, aki két okból akart elválni a férjétől: nem volt elég szőr a mellkasán és nem vezetett elég gyorsan.”

Ezt is olvasd el

12 éve vesztette el a világ Michael Jacksont – Ő pótolhatatlan...

0
Michael Jackson élete mindig is érdekes volt az emberek és a paparazzik számára. Gyakorlatilag minden lépését figyelték és egyetlen lehetőséget sem szalasztottak el, hogy...