Megtalálhatták a koronavírus ellenszerét Ausztráliában

Ameddig Magyarországon már elhunyt egy ember a koronavírus miatt, addig a világ minden pontján azon dolgoznak, hogy gyógymódot találjanak erre a vírusra. Állítások szerint Ausztráliában már megtalálhatták ennek a betegségnek a gyógymódját. Folyamatosan tesztelik, hogy 100%-ig biztosak legyenek benne a gyógyszer hatásos és be lehet vetni minden emberen.

A Queenslandi Egyetem egyik munkatársa, David Paterson elmondása szerint összesen kettő darab gyógyszerrel, termékkel, készítménnyel próbálkoztak ez idő alatt. A laboratóriumban való kísérletezés után úgy döntöttek, hogy kipróbálják élő szervezeten is. Egy ausztrál származású koronavírus betegen már tesztelték is a gyógyszert és a kapott eredmények alapján nagyon úgy fest, hogy megölte a vírust. Ez óriási reményt adott az emberiségnek és remélik, hogy a nemrég letesztelt gyógyszer segíteni fog abban, hogy minden koronavírusban szenvedő ember végre felépüljön.

A két gyógyszert már régebben is használták más betegségek gyógyítására, kezelésére Ausztrália területén. Az egyik ilyen készítményt HIV, a másikat a malária nevű betegség ellen használták.

A kutatóknak most, hogy megvolt az első teszt az a következő célja, hogy országos nagyságrendű teszteket csináljanak. Ezt összesen 50 darab egészségügyi létesítmény bevonásával szeretnék megtenni természetesen külön és vegyítve is. Ezzel az eljárással rá szeretnének jönni arra, hogy a készítménynek milyen hatásai vannak, vagy épp lesznek. A fent említett két gyógyszer nem okoz különösebb mellékhatást, és már régóta használják gyógyítások során.

Eddig a tudósok ugyan csak a HIV gyógyszert adagolta a be, és csodák csodájára úgy tűnt, hogy képes legyőzni a koronavírus új fajtáját is. A járvány állítások szerint még jó pár hónapon keresztül elhúzódik Ausztráliában, de a fent említett gyógyszerek nagy mértékben segíthetnek, hogy végleg leszámolhassanak a Vuhanból érkezett koronával.

Természetesen azt fontos megjegyeznünk, hogy néhány teszteredmény nem elegendő, rengeteg adatgyűjtésre lesz szükség az elkövetkezendő időben. Ez alatt az idő alatt megpróbálják azt is megállapítani, hogy milyen lehetőségek rejlenek bennük még.