KeződoldalEmberekMindent átplasztikáztatott magán, amit csak lehetett, hogy úgy nézzen ki, mint Barbie...

Mindent átplasztikáztatott magán, amit csak lehetett, hogy úgy nézzen ki, mint Barbie – Szerinted megérte?

-

Szinte nincs olyan ember a világon, aki teljes mértékben elégedett lenne a megjelenésével. Sokan próbálnak tenni azért, hogy jó formában legyenek, elmennek edzeni, odafigyelnek az étkezésükre, gyakrabban járnak el kozmetikushoz, fodrászhoz és manikűröshöz. Viszont akadnak olyanok, akiknek ez nem elég, és más úton-módon próbálnak meg tökéletes testet ölteni. Ez a német származású blogger, Jessy Bunny például mindenét átalakíttatta, feltöltette annak érdekében, hogy úgy nézzen ki, mint egy Barbie baba.

A 20 éves fiatal lány meglehetősen konzervatív családban nevelkedett. Szülei szkeptikusak voltak a modern megoldásokkal kapcsolatban. Nem értettek egyet azzal, hogy lányuk sminkelni kezdte magát vagy lenge ruhákban kezdett járni. Még az is előfordult, hogy nem engedték meg neki, hogy Barbie babával játsszon, mert úgy vélték, hogy az ilyen típusú játékok károsak a fejlődésére.

Az egyik interjúban azt mondta: “A szüleimnek nem tetszett, amikor nőiesebb akartam lenni. Szidtak a sminkért és a hajformázásért.”

Miután megszabadult szülei befolyása alól, átesett a ló túloldalára. Olyan ütemben kezdett plasztikáztatni, hogy már-már nem is maradt olyan testrésze, ami eredeti lenne.

Jessy ajak, mell, és fenéknagyobbító eljárással kezdte a listát. Jelenleg Európa legnagyobb mellimplantátumát viseli. Melltartójának kosármérete ezzel “K” méretű lett. Ám ezzel még közel sem fejezte be a testmódosítást. Céljai között a következő szerepel:

“Szeretném a testemet Barbie babává változtatni, telt ajkakkal, idomokkal.”

Szokatlan megjelenésére azonban sokan felfigyeltek. Követői alig várják, hogy újabb és újabb tartalmakat tegyen közzé és megjelenésével elkápráztassa őket. Jessy később haját is kiszőkíttette, majd műszempillákat is felragasztott, hogy még drámaibb hatást érjen el. Ezen kívül öltözködési stílusa is 180 fokos fordulatot vett. Meglehetősen extravagáns ruhadarabokat vásárolt magának. Bár megjelenése eltér a normálistól, az internet-felhasználók nagy érdeklődéssel fogadják. A kommentszekcióban szinte csak olyan véleményt lehet olvasni, melyben dicsérik őt és méreteit.

“Gyönyörű vagy.”

“A fotóid lélegzetelállítóak.”

Bunny elismeri, hogy a műtétek és kezelések nagyon sokba kerülnek. Körülbelül 7,7 millió forintnak megfelelő összeget költött el mellnagyobbításra, botox kezelésekre, ajakfeltöltésre, arccsont és állkorrekcióra, valamint zsírleszívásra.

Ha kíváncsiak vagytok további képire akkor látogassatok el Instagram oldalára. Te mit gondolsz?

Ezt is olvasd el

12 éve vesztette el a világ Michael Jacksont – Ő pótolhatatlan...

0
Michael Jackson élete mindig is érdekes volt az emberek és a paparazzik számára. Gyakorlatilag minden lépését figyelték és egyetlen lehetőséget sem szalasztottak el, hogy...