Mindkét nő kezét megkérte – Már a családalapításon gondolkodik a világ legfurcsább triója

Korábban már írtunk Anna és Lucy DeCinqueról, akik olyan kapcsolatban állnak egymással, ami csak keveseknek adatik meg. Az ikernővérek a világ legidentikusabb emberei, vagyis már-már egy emberként tekintenek magukra. A szó szoros értelemben mindent együtt csinálnak és mindent megosztanak, még a férfiakat is. A 35 éves nővérek tökéletesen érzik magukat a kis világukban és egyáltalán nem érzik furának magukat, annak ellenére sem, hogy elég rendesen megbámulják őket az utcán. Gyakorlatilag még egymás mondatait is befejezik, de előfordul az is, hogy egyszerre beszélnek.

Párjuk, a 37 esztendős Ben Byrne úgy tűnik nem bánja, hogy mindkét nővérrel egyszerre kell járnia, aludnia, fürdenie és még sorolhatnánk. A lányok először az “Extreme Sisters” nevű új TLC-showban beszéltek nem mindennapi életükről. Az ikernővérek most arról számoltak be, hogy mennyire mázlistának érzik magukat, mert Ben elfogadja és ugyanúgy szereti mindkettejüket.

“A legszerencsésebb ikernővérek közé tartozunk. Egy olyan ember szeretetén és szerelmén osztozunk, aki így fogad el minket ahogy vagyunk. Ben a hősünk és a mesebeli hercegünk.” – mondták.

Most úgy tűnik, hogy a trió élete újabb szakaszba lépett, mivel Ben feltette nekik a nagy kérdést. Mindegyikhez egy-egy dobozkával fordult és azt mondta:

“Hozzám jöttök feleségül?”

Mindegyik dobozból kihúzott egy gyűrűt és egyesével felhúzta a lányok ujjára. Az ikreket lenyűgözték a nagy eljegyzési gyűrűk, amik pontosan ugyanúgy néztek ki. Mindegyik gyűrűhöz kettő-kettő másik is tartozott, ami hármójuk kötelékét és szerelmét szimbolizálta.

Amint mindegyik gyűrűfelkerült az ujjukra egyöntetűen azt mondták: “Imádjuk őket!”

Ben ekkor azt mondta: “Anna és Lucy, ti jelentitek számomra a világot és veletek akarom leélni az életemet. Mindkettőtöket szeretlek.”

A nagy pillanat ellenére a trió tökéletesen tisztában van azzal, hogy nem lesz egyszerű megházasodniuk, mivel Ausztrália nem engedélyezi, hogy három ember összeházasodjon. Ebből kifolyólag vagy valamilyen trükköt alkalmaznak, vagy olyan országban kötik össze az életüket, ahol legálisa a többnejűség.

“Tudom, hogy legálisan nem mondhatjuk ki itt a boldogító igent, de jelenleg most ez volt a legtöbb, amit a lányokért tehettem.” – mondta Ben.

“Szerintünk Malajziában, Indonéziában vagy Amerika északi részén házasodhatunk meg.” – nyilatkozták a lányok.

Ben azt is elmondta, hogy bármire hajlandó azért, hogy a lányokat boldoggá tegye és boldognak is lássa. Céljaik között szerepel, hogy egy még magasabb szintre emelik kapcsolatukat. Már elgondolkodtak és fontolóra is vették a családalapítás gondolatát. Persze eme hír hallatán kaptak hideget-meleget, ám nem foglalkoztatja őket a dolog, mivel elmondásuk szerint nekik ez a felállás egyáltalán nem furcsa vagy szokatlan. Olyan, mintha mindig is ez a sors lett volna számukra megírva.

“Ha teherbe esnék, biztos Lucy is hamarosan teherbe esne. A testünk szinte óramű pontossággal össze van hangolva.” – mondta Anna.

Nagyon elszántak és eme tervüket minél előbb szeretnék megvalósítani.

Te mit szólsz ehhez a nem mindennapi kapcsolathoz?