KeződoldalÉrdekességekNem migránsok építették a határmenti alagutat - Már korábban szeszcsempészetre használták azt

Nem migránsok építették a határmenti alagutat – Már korábban szeszcsempészetre használták azt

-

Az Országos Rendőrfőkapitányság kommunikációs szolgálata közölte, hogy két, a szerb -magyar határ alatt átvezető alagutat számoltak fel. Az egyik 34 méteres alagút Csongrád megyében, Ásotthalomnál volt, míg a másik egy 21,7 méteres Bács-Kiskun megyében, Csikéria térségében. Az alagutakat kézzel ásták ki, belső támasztószerkezet nélkül pedig rendkívül életveszélyesek is voltak. A készítők az álcázásra azonban hatalmas gondot fordítottak, ugyanis mindkét esetben a be-és kijáratot is növényzettel takarták el. Ez a hír novemberi keltezésű, de már akkor sem sokan hitték el.

Voltak olyanok is, akik kiszámolták, hogy egy ilyen alagutat lehetetlen észrevétlenül és szerszámok nélkül kiásni, mások pedig még viccelődtek is a történeten. A rendőrség pedig azt igyekezett bizonygatni, hogy bizony ezeket az alagutakat a migránsok készítették.

Az egyik magyar napilap azt írta, hogy a csikériai alagutat, nem a migránsok, hanem még a délszláv háború előtt ásták ki és szeszcsempészetre használták. Az alkohol ezen keresztül érkezett Szerbia felől Magyarországra. Csikérián pedig minden falubélinek tudomása volt az alagútról.

“Ez a mese elfüstölt” – írták a történtekről a világhálón.

Tehát, a csikériai migránsalagút egyértelműen nem igaz, vagyis a magyar embereket teljesen félretájékoztatták.

Ezt is olvasd el