Te ráismernél Jason Momoára? – Így nézett ki a húszas évei elején! (Fotók!)

Korunk egyik megkerülhetetlen filmcsillaga közel 30 éves pályafutása során sosem örvendhetett akkora hírnévnek, mint napjainkban!

Bár fiatalabb korában több kisebb szerepben is láthattuk, mégis kijelenthetjük, hogy a 2011-es év hozta meg neki a kívánt sikert, mikor is Khal Drogóként debütált a Trónok harca nevezetű világhírnévnek örvendő sorozatban.

A sikert követően a karakteres óriás a maga 193 centiméterével, hosszú hajával és kidolgozott testével gyorsan nők ezreinek szívét dobogtatta meg, de kevesen tudják róla, hogy nem mindig tetszelgett ilyen “kemény-fiús” külsővel…sőt!

Kisiskolásként és tinédzserként még nyoma sem volt a muszkliknak és a hajzuhatagnak!

Karrierje kezdetén még inkább az édes jelzőt lehetett ráaggasztani a félelmetes helyett!
1999-ben elvállalta Jason Ioane szerepét a Baywatch Hawaii című sorozatban és kisfiús bájával, no meg tökéletesre edzett testével sietett a megmentendő emberek segítségére!

A 2000-es évek során aztán több különböző stílusba is belekóstolt külsejét illetően. Rövid fürtjeit hosszabbra cserélte, öltözködésében is inkább a nyers férfiasságra törekedett már.

Kevesen tudják, hogy még a raszta frizurát is bevállalta egy kis időre, mindeközben pedig megbarátkozott az arcszőrzet viselésével is, a hölgyek nagy örömére!

Egy dologban azonban kétség kívül egyetértünk, jelenlegi, már-már kissé félelmetes külseje és a dagadó muszlik ellenére Momoa az egyik legnagyobb kedvenc nem csak a nők, hanem a férfiak számára is!

A zord külső ugyanis egy igazán nyílt, szellemes és családcentrikus embert takar!
A hölgyek nagy bánatára a dús hajú óriás ugyanis 15 éve él együtt kedvesével, Lisa Bonet-val -aki nem mellesleg Lenny Kravitz ex-felesége.

A párnak két közös gyermeke van, a 13 éves Lola Momoa Nakoa és a 12 éves Wolf Momoa, akiket a legnagyobb szeretetben és egyetértésben nevelnek a nagybetűs életre!

Te felismerted volna hajdani képeit látva Jason Momoát?
Írd meg válaszod kommentben!

Amennyiben tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel is azt!

Add Comment