Vadlesre mentek, de ehelyett egy különös lény kezdett el futni a sűrűből

A különböző sci-fi filmeknek és az összeesküvés-elmélet gyártóknak köszönhetően nagyon könnyen el tudjuk képzelni, hogy a Földön kívül is van élet, hogy az idegenek már jártak itt a bolygónkon, hogy különböző titkos szervek működnek itt illetve, hogy a tudósok sokkal több mindent tudnak a világról, a technika fejlődéséről mint amit elmondanak nekünk. A történelem során több olyan dolog is felütötte a fejét, melyre senki sem talált logikus magyarázatot. Ilyen volt például mikor furcsa hangokra lettek figyelmesek az emberek több különböző országban vagy mikor emberre hasonlító lényeket kaptak lencsevégre.

Mai cikkünk is egy hasonló esetet mutat be. Egy TikTok-felhasználó, közzétett egy videót, amin az látható, hogy az éjszaka közepén kocsival és zseblámpával járja a pusztaságot, mintha vadak után kutatna, és hirtelen feltűnik egy furcsa lény, ami elkezd feléjük rohanni.

Szerencsére a felhasználó nem egyedül ül a kocsiban, ám ez nem jelenti azt, hogy nem hozta rá mindenkire a frászt az a valami. Főhősünk azt hitte, hogy látott egy szarvast és lámpájával bevilágított a sűrűbe. Ekkor kiáltott fel a lény és ugrált át a magasra nőtt füvön, hogy elérje őket.

A felvételt januári feltöltése óta több, mint 6 millióan látták és több, mint 900.000 alkalommal lájkolták, a rengeteg hozzászólásról nem beszélve. A felhasználó nem osztotta meg, hogy mi lehetett ez a rejtélyes lény, ám néhány összeesküvés-elmélet gyárót szerint egy “skinwalker” lehetett. A “skinwalker” egy mitikus kripta lény, aki éjszaka a vadonban kóborol.

Ez a legenda egyébként a navaho kultúrából származik és a “skinwalkert” olyan boszorkánytípusnak nevezik, aki képes bármilyen állat alakját magára ölteni.

Elhoztuk a felvételt, hogy Ti magatok is szemügyre vegyétek őt.

@itz_louisvuitton

Scary 😧 #fypsounds#scared#night

♬ original sound – 𒊹OFF𒊹

Szerintetek mi lehetett ez?