Biztosan te is hallottad már az éterben keringő , ám eddig tudományosan nem bizonyított jelenségről , mi szerint az együtt élő és egymáshoz közel álló nők menstruációs ciklusa szinkronba kerül egymással. Bár eddig még nem volt bizonyítás a felállított hipotézis igazolására egy a 90-es években, az Egyesült Államokban végzett kutatás alapján a tanulmányban résztvevő nők 80%-a hisz az elmélet valódiságában és a 70 százaléka élete során már személyesen is tapasztalta a női szolidaritás eme megnyilvánulását.

Alexandra Alvergne, az Oxfordi Egyetem kulturális antropológiával foglalkozó munkatársa azt nyilatkozta, hogy a napszerű hiedelem szerint az úgynevezett szinkronizált menstruáció a hölgyek által kibocsátott feromonoknak köszönhető, amely ilyen módon lehetővé teszi az egy fajon belüli egyedek nonverbális kommunikációját.

Az igazság, minden más tudományos területen itt is ellentmondásos, a bizonyítékok azonban arra utalnak , hogy a jelenség még mindig inkább mítosz és a véletlenek összejátszásának eredménye mint tudományos tény. Nézzük meg alaposabban mik ezek az ambivalens tények.

A nő menstruációs ciklusát a menstruációs vérzés kezdetének első napjától a következő menstruációs vérzés első napjáig számoljuk. Ez a ciklus 21-35 nap között változhat, bár az átlag 28. Ez 4 különböző szakaszra van osztva – a menstruáció, a follikuláris, az ovuláció és a luteális fázisokra. A valós menstruációs szakasz azonban az, amikor a nőnél a valós vérzés lezajlik. Ennek időtartama átlagosan 3-5 nap, bár a 2-7-et normálisnak tekinthetjük. Ha ezen időszak kezdete és időtartama megegyező, akkor beszélhetünk szinkronizált menstruációról.

Az elmélet először 1971-ben látott napvilágot, amikor a Harvard pszichológus hallgatója Martha McClintock egy cikket publikált a Nature nevű folyóiratban, mely szerint azoknak a nőknek, akik sok időt töltenek együtt, hajlamosak lesznek a menstruációs ciklusaik összehangolódni az idő múlásával. Maga is azt feltételezte, hogy a női hormonjaik, a feromonok befolyásolják a nők szinkronizálódását.

A cikk megjelenése óta a társadalmilag befolyásolt szinkronitást intenzíven kutatják a hölgyek különböző csoportjainak körében , illetve az állatvilágban is.

Legutóbb 2017-ben az Oxfordi Egyetem kutatói csoportja végzett egy felmérést, egy saját gyártású applikáció segítségével , hogy nyomon kövesség a kiválasztott női párosok ( barátok,családtagok,rokonok) ciklusait. Az elemzésekből azonban ezúttal kiderült, hogy a párok havi menzesze az esetek többségében nem volt összhangban.

De sajnos sziklaszilárd bizonyítékot nem sikerült találni a mítosz igazolására. Ettől függetlenül persze előfordulhat , hogy a legjobb barátnőtökkel egy időben élitek meg és vészeltetik át ezeket a bizonyos nehéz napokat, de ez viszont csak a véletlennek köszönhető és nem tudományosan megalapozott. Bocs lányok.