Vigyázz a Jakuzzizással! Ez a lány kórházba került miatta és amputálni kellet a lábát

Lauren Briggs azon emberek közé tartozik, akinek élete 180 fokos fordulatot vett. A 25 esztendős, életerős, fiatal nő recepciósként dolgozott egészen 2021. elejéig. Januárban drasztikusan megváltozott az élete egy buli miatt. Lauren a barátaival karöltve ment el bulizni, s az egyik meg akarta mutatni újdonsült jakuzziját. A lányok élvezték a pezsgőfürdőzést, majd másnap Lauren azt vette észre, hogy nem tud rendesen lélegezni. Barátnője látta, hogy állapota súlyos ezért azonnal kórházba vitte.

Az orvosok megvizsgálták és kiderült, hogy a lány meningococcus szepszisben szenved, ami egy életveszélyes vérfertőzés. Sajnálatos módon Lauren állapota percről percre romlott és az orvosok mindent elkövettek annak érdekében, hogy megmentsék az életét. Végül drámai döntést kellett hozniuk, vagy hagyják meghalni, vagy amputálják a jobb lábát és a bal lába ujjait. Az orvosok bőrátültetést végeztek azért, hogy megmentsék a lába megmaradt részeit.

Szerintük a fertőzést egy kis méretű vágás miatt kapta el, ahol a kórokozók szépen beszivárogtak a szervezetébe.

Mikor értesítették Lauren édesanyját, azonnal berohant lányához. Miután megérkezett nem akart hinni a szemének.

“Először azt hittem rossz szobába vittek. Mikor rájöttem, hogy a lányomat nézem, a földre rogytam és könyörögtem Istennek, hogy mentse meg az életét.” – mondta az édesanya.

Tracey, Lauren anyja nehezen fogadta el lánya helyzetét. Képtelen volt feldolgozni, hogy le kellett vágni a lábát. Ekkor jött rá, hogy lánya soha nem fogja visszakapni régi életét. A legrosszabb dolog viszont akkor történt, mikor a 25 éves fiatal lány felébredt és észrevette, hogy amputálták a lábát. Szegénynek fogalma sem volt arról, mi történik vele. Lauren teljes sokkot kapott mikor felemelte a takarót és meglátta lábát.

“Fogalmam sem volt milyen érzésekkel jár egy amputáció, de én határozottan éreztem mindkét lábam. Akkor szembesültem, a dologgal, mikor felemeltem a takarót.”

Sajnos most nagyon úgy néz ki, hogy Lauren nem térhet vissza korábbi életstílusához. Annak ellenére, hogy négy hónap telt el az eset óta, a lány nehezen beszél róla. Egy speciális rehabilitáción vesz részt, mivel nemcsak fizikai, hanem lelki problémái is lettek.

Szeretné ha nemsokára újra átlagos életet élhetne, ám ehhez még várnia kell, mert még protézis lábat sem kapott. Most úgy érzi fogja a saját testének.

“Ez az eset drasztikusan befolyásolta a mentális egészségemet.” – nyilatkozta.

Az internet népe összefogott és adománygyűjtésbe kezdett. Ezzel próbálnak segíteni Laurennek visszanyerni egykori önmagát.